Tegnapi bejegyzésünkben utaltunk rá, hogy 2013 nagy kihívásokat hoz majd mind a francia jobboldal, mind a francia baloldal számára. Ám az igazság az, hogy mindkét politikai oldal előtt ugyanaz a feladat áll: jövőt kellene mutatniuk az országnak, meg kellene mondaniuk, hogy merre az arra.
Csak az a kommunikáció…
Könnyű lenne azt mondani (és a tegnapi bejegyzésből akár ez a tétel is kiolvasható), hogy a francia baloldal, következésképpen az adminisztráció problémája főleg kommunikációs jellegű. Határozottan állítom, hogy nem az. Persze kétségkívül az is, de nem csak az.
Sokkal inkább arról van szó, hogy az a növekedési diskurzus, amellyel Hollande-ék megnyerték a választást (“ne csak megszorítsunk, hanem ösztönözzük is a növekedést!”), a gyakorlatban mintha nem igazán működne. A kormányzati tisztviselők kemény költségvetésről, növekvő munkanélküliségről, nehéz 2013-ról beszélnek, és egy pillanatra sem állítják, hogy itt jövőre bárki is elrugaszkodni tervezne. Ez még önmagában rendben is lenne, hiszen nem érdemes olyat ígérni, amit az ember nem tud, vagy nem akar megtartani – mi, magyarok tudjuk a legjobban, hogy a választók az efféle húzásokat az első adandó alkalommal visszakézből büntetik.
A nagy probléma akkor van, ha arról sem igazán tud egy politikai erő átfogó képet adni, hogy a nehézségek után mi fog történni és hogyan, illetve ha az ígért elrugaszkodás és javulás mindig az éppen aktuális jövő évre tolódik. Márpedig a francia szocialisták mintha abban az állapotban lennének, hogy nem tudnak arról érdemit mondani, hogy mitől és mikor lesz nagyobb az a torta, mitől növekedik majd a gazdaság – mondjuk 2014 után. Összességében nincs, nem látható érdemi politikai innováció a baloldali horizonton.
Tudjuk, hogy hogyan tervezi csökkenteni a költségvetési hiányt a kormány 2017-ig, tudjuk, hogy a 75%-os adó elvben meddig fog tartani, tudjuk, hogy a kormány szerint Depardieu kvázi hazaáruló, mert Belgiumba költözik, de nem tudjuk (legalábbis a napi vitákból nem), mitől lesz Franciaország egy versenyképes, növekedő, teljesítménybarát, munkahelyteremtő, gyarapodó, igazságos stb. ország. És bizony, ha történtek is intézkedések, például a Gallois-jelentés hatására, azokat olyan lelkesedéssel vezette be a kormány és fogadta a közvélemény egy része, mintha kést tartottak volna a nyakához (tegyük hozzá, sokak számára ez a kényszer valószínűleg tényleg fel is ért egy késes erőszakkal).
2013 nagy kérdése a szocialisták számára, hogy képesek-e 2013-ban új, izgalmas jövőképet felrajzolni a franciák (különösen az inkább alacsony és közepes jövedelmi viszonyok között, munkanélküliségtől veszélyeztetett szocialista klientúra) számára, azon kívül, hogy a megtermelt vagyont másként osztanák el, mint az UMP vezette ellenzék. Választást még lehetett nyerni e fontos feladat elvégzése nélkül. De az már egy pillanatig sem biztos, hogy kormányozni, netalán újrázni is lehet így.
Lesz-e vezér, lesz-e új program?
Ha a szocialisták nem képesek jövőképet felmutatni (és tulajdonképpen akkor is, ha képesek), az UMP, mint ellenzéki párt számára az a legnagyobb 2013-as kihívás, hogy vonzó alternatívát mutasson fel a kormányoldal ellenében. Az UMP számára sem elég az, hogy újra és újra elmondja, mennyire nem teljesítménybarát a kormány adópolitikája, mennyire szörnyű Hollande gazdaságpolitikája, bezzeg mennyire jobb volt “Sarkozy alatt” és a többi, ad nauseam. Az ellenzéki pártnak is kell tudnia érdemi programmal fellépni a növekedés – egy pozitív jövőkép – felmutatása érdekében, és ez a program sem elégedhet meg a régi eszközök ismételgetésével – legalább tudni kellene őket úgy felmutatni, mintha újak lennének. 2007-ben Sarkozy-nek, a jobboldal akkori vezérének például kifejezetten sikerült a gaulle-ista hagyományt valami egészen új dologként felmutatnia, pedig nem feltétlenül erről volt szó. Lesz-e erre a munkára jelentkező?
Apropó, jelentkezők! Mielőtt az újragondolás nehéz feladatának nekilátnának az UMP politikusai, rendet kell tenniük a párt háza táján. Ugyan 2012 december közepére megszületett a tűzszünet az UMP elnökválasztási háborújában, de a történet az új eljárás formájában jövő nyáron újraindul. Ez azt jelenti, hogy az UMP 2013 második felében sem igazán lesz abban a helyzetben, hogy teljes erejében lévő ellenzékként lépjen fel. Ennek következtében várhatóan egyértelmű vezére, világos programja sem lesz 2013 végéig. És így fordul rá a 2014-es választási évre is, tegyük mindjárt hozzá…
Ebben a bizonytalan ellenzéki helyzetben egyre inkább felértékelődik a 2007-es innovátor, Nicolas Sarkozy szerepe, aki a háttérből még mindig jelentős befolyással bír az UMP életére, és veresége ellenére is nagyon komoly márkának számít a politikai piacon. Vajon mire gondol majd a 2013-as reggeleken, borotválkozás közben?