264. François naplója: elkúrtam!

Kedves Naplóm! Nagyon úgy néz ki, hogy elkúrtam.

2012-ben és 2013-ban balosnak gondolt pótcselekvéssel töltöttem az időmet. Osztogattam, adót emeltem, nem figyeltem igazán a költségvetésre. Lendületben voltam: ledaráltam mindent, amit Sarkozy maga után hagyott. Szégyellem, de ennek minden. egyes. pillanatát. nagyon. élveztem.

Azt biztos nem vethetik a szememre, hogy nem azt csináltam, amit ígértem: most nézegetem a luipresident.fr weboldalt, ahol pontozgatják, mennyit tartottam be a 189 pontra bontott 60 vállalásomból. Most nem azért, de időarányosan nem állok annyira rosszul. Mondjuk kit érdekel, ha közben átpillantok a munkanélküliségi rátára. Az nem csökkent a mandátumom alatt. Pedig azt mondtam a franciáknak, hogy nem indulok újra, ha nem csökken. Csökkenj már, a fene egyen meg!!!

(Forrás: gala.fr)

Az a kezdeti baloskodás is most kéne, választás előtt egy évvel. Erre én mit csinálok? Munka törvénykönyvét reformálok és magamra rántom a szakszervezeteket. Most! Hogy lehetek akkora böszme, hogy az elején csinálom, ami jó és kellemes a népnek, és a végén, ami jó, de kellemetlen a népnek? Hát nem tanultam én semmit Orbán Viktortól, aki bezzeg tudja, mikor kell rezsit csökkenteni? Választás előtt egy évvel, akkor.

De legalább elkaptuk ezt a Salah Abdeslam gyereket. Kedves Naplóm, Neked elmondom, ez most nagyon jó nekem. Az elnöknek mindig jók az ilyenek. Lehet villogni. Kéne még húzni ezt a dolgot pár napig. Addig se azzal foglalkoznának, hogy a diákok megint kint vannak az utcán. Ellenem! Aki a fiatalságra tette fel az elnökségét!

Azon gondolkodom, hogy napirenden maradna-e a dolog, ha Manuellel bedobatnám a guillotine-témát. Attól biztos kiakadna mindenki, kivéve az öreg Le Pent, aki megnyalná, aztán beletörölné a tíz ujját a selyemnyakkendőjébe. Ez már csak egy kis lépés lenne az állampolgárság elvételétől, azt meg úgy benyalta a derék szoci frakció, hogy öröm volt nézni. Emberi jogok, meg minden.

Állampolgársága ennek az Abdeslamnak úgysincs. Ha most kemények lennénk, már megint, lehet, hogy vagy egy tucat munkás is otthagyná Marine-t legalább egy hétre!

De inkább nem. Ez már Manueltől is sok lenne. Főleg Mitterrand-nak, aki így is sokat forog a sírjában – egy ilyen guillotine-os akció után szegény tuti átmenne ventilátorba.

Az meg nem kéne, ugye.

Kommentek

Kommentek