5 pontban Élisabeth Borne kinevezése kapcsán

1. Az új kormányfő Emmanuel Macron első többé-kevésbé baloldalról érkező miniszterelnöki kinevezése, ami a megváltozott körülményekkel magyarázható (a centrumnak most demobilizálnia kell a baloldaliakat). Élisabeth Borne sosem volt választott tisztviselő, volt viszont prefektus, Ségolène Royal miniszteri kabinetfőnöke, és persze most többször is miniszter, ami azt jelenti, hogy azért látott politikát-közigazgatást közelről. Persze az első vonal sosem ugyanaz, mint másodvonalból dolgozni. Az első nagy politikai kihívás számára a nemzetgyűlési választás, ahol a kormányfő is jelölteti magát.

2. Borne volt prefektus, volt RATP-vezérigazgató, alapvetően technokratának tekintik, vagyis a nagy politikai döntéseket továbbra is az elnök hozza majd meg, ahogy az Nicolas Sarkozy elnöksége óta egyre erőteljesebben jellemző. Egyébként a miniszterelnök politikai legendája, miszerint sokat dolgozik és nagyon alapos, ugyanakkor már elég jól felépült, rengeteget beszélnek róla az újságírók…

3. Az új miniszterelnök ismeri a nyugdíjrendszert, a szociális partnereket, ami hasznos lehet a számára, amikor Emmanuel Macron ígért nyugdíjreformját kell majd végrehajtania. Borne ugyanakkor támadható egyes, inkább jobboldalinak tartott intézkedései miatt (munkanélküli segélyezés átalakítása). De nemcsak egy személy profilja számít – figyelnünk kell majd az egész új kormány összetételét is, az is tele lehet választási gesztusokkal.

4. Úgy hallani, hogy Emmanuel Macronra nagy nyomást helyeztek, hogy ne Catherine Vautrin-t nevezze ki miniszterelnöknek, hanem a korábban is esélyesként emlegetett munkaügyi miniszterét – vagyis lehetnek a többségben, akik most a magukénak érzik ezt a választást. Ennek a stabilitás szempontjából lehet jelentősége.

5. Hogy Vautrin és mások nevének köröztetése színház volt-e, vagy Macron tényleg hezitált, talán majd megtudjuk az emlékiratokból (én a színház-tézisre hajlok, de ez csak amolyan elemzői megérzés). Mindenesetre 22 napba tellett a döntés, tehát – az elnök érdekeinek megfelelően – pontosan ennyivel rövidebb a nemzetgyűlési kampány.

Kommentek

Kommentek