Hatalmas visszhangot váltott ki Emmanuel Macron pekingi útja, meg amit utána mondott: miközben azt hangsúlyozta, hogy Európa nem (amerikai) vazallus, hanem szövetséges, azt is sugallta, hogy Tajvan nem az európaiak ügye. Mi történt, mi történik, és tényleg készül egy titokzatos francia-kínai béketerv? A Franciapolitika Matura Tamás Kína-szakértőt, egyetemi adjunktust kérdezte.
Mi olvasható ki a Hszi Csin-ping féle békenyilatkozatból? Mi volt vele a cél, milyen célközönségnek szólt? Sikerült elérni a célt?
Kína Hszi Csin-ping vezetésével egyre aktívabb külpolitikát folytat az elmúlt években, ami egyértelmű jele annak, hogy a kínai vezetés szerint lejárt az ideje a Teng Hsziao-ping által meghatározott visszafogott külpolitikai stratégiának. Pár éve még csak saját régiójában, ma már azonban a világ távoli tájain is aktívan fellép a kínai diplomácia, elég csak arra a szerepre gondolni, amit az Irán és Szaúd-Arábia közötti megállapodás során játszott Peking. Ebbe a sorba illeszkedik az Ukrajnával szembeni orosz agresszió kapcsán kiadott kínai béketerv is, azonban e téren látható, hogy Peking ambíciói sokkal visszafogottabbak, mint a közel-keleti ügyben. Akár azt is mondhatnánk, hogy a kínai dokumentum nem terv és nem is a békéről szól. Nem terv, hiszen leginkább egy kívánságlistát tartalmaz arról, hogy a békének miket kellene tartalmaznia, de arra már nem tér ki, hogy azt milyen módon lehetne elérni. Annyiban pedig a békét sem szolgálja, hogy a Peking által felsorolt célok nyilvánvalóan elérhetetlenek a jelenlegi helyzetben, hiszen sem Moszkva, sem Kijev nem fogadhatja el azokat.
Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy
Peking mozgástere a konfliktus kapcsán és befolyása Moszkvában jóval limitáltabb, mint azt egyes nyugati politikusok elképzelik.
Ráadásul, vérmesebb elemzők szerint Pekingnek nem is különösebben érdeke a háború gyors lezárása, hiszen saját szemszögéből nézve praktikus helyzet az, amikor a Nyugat és Oroszország egymást gyengíti, ráadásul ezzel Moszkva egyre inkább Peking gazdasági érdekszférájába sodródik. Mindemellett Kína sokat tanulhat abból, hogy a Nyugat milyen gazdasági és katonai eszközöket vet be Moszkvával szemben. Persze egy drámai eszkaláció vagy Oroszország összeomlása sem szolgálná Kína érdekeit (ahogy a Nyugatét sem), így óvatos egyensúlyozás várható a közeljövőben. Persze, ettől még egy hasonló béketerv kiadása jól mutat, mind a semleges országok, azaz jórészt a “Globális Dél” felé, mind pedig belpolitikailag, hiszen így Hszi világpolitikai tényezőnek állíthatja be Kínát számos diplomáciai partnere és saját népe előtt is.
Reális-e az a szivárogtatás, hogy Macron francia elnök egy béketerven dolgozna Hszivel. Francia oldalról van ennek értelme, realitása, már maga az említés megfelel a francia céloknak. Kínai oldalról hogy néz ki a dolog?
Kínai oldalról ennek nem sok jelét látjuk, bár a hagyományosan titkolózó pekingi politikai életben ez nem feltétlenül meglepő. Ugyanakkor Macron pekingi látogatását követően több olyan jelzés is érkezett kínai oldalról, ami megkérdőjelezi Hszi Csin-ping érdekeltségét egy efféle közös béketervben. Kína számára nem hátrányos a konfliktus elhúzódása, és bár Macron látványosan kiáll az európai stratégiai autonómia mellett, ennek megvalósíthatósága Peking számára is kétséges.
Márpedig egy életképtelen terv mellett kiállni politikai arcvesztés lenne Hszi számára, ráadásul már előállt saját “tervével” így kérdés, mennyire kapható egy Macronnal közös újabb politikai performanszra.
Mit végzett Macron Kínában?
A gazdasági megállapodásokat most félretéve, Macron pekingi útja leginkább megütközést keltett a nemzetközi, sőt a francia szakmai közvéleményben is, miközben Kína számára egyértelmű diplomáciai siker volt. Itt elsősorban a francia elnök azon nyilatkozatára érdemes gondolni, amely szerint az EU-nak el kell kerülnie az USA-hoz való túlzott kötődést, saját stratégiai autonómiát kell kialakítania, és a Tajvan kérdés nem feltétlenül Európa problémája. Az első két kijelentése nem újdonság a francia külpolitika szempontjából, hiszen hosszú évtizedek óta igyekszik Párizs egyfajta alternatív utat találni a szuperhatalmak között, igaz, eddig nem sok sikerrel.
Az igazán nagy port kavart kijelentés azonban a Tajvannal kapcsolatos volt, amely előtt még francia külpolitikai szakértők is értetlenül állnak,
különösen annak fényében, hogy ez a rész az interjú megjelenés előtti végső átnézését követően is benne maradhatott. Egyrészt a tajvani konfliktus minden szempontból különös geopolitikai és gazdaságbiztonsági jelentőséggel bír az egész EU számára, nem beszélve az európai értékek melletti kiállásról. Másrészt éppen Franciaország az az európai hatalom, aminek területei és számos állampolgára található a csendes-óceáni térségben, így Párizs számára kivételesen fontos kérdésről van szó.
Mi lehetett a francia elnök célja von der Leyen bevonásával? Miért kooperáltak a kínaiak vdL meghívásával? Hogy értékelték a többszólamúságot?
Ursula von der Leyen bevonása tulajdonképpen a korábban megkezdett gyakorlat folytatása, miszerint Macron más európai vezetőkkel együtt tárgyal a kínaiakkal. Hszi párizsi látogatásakor szintén jelen volt a bizottság elnöke és a német kancellár is pár évvel ezelőtt. Egyes vélekedések szerint ez a felállás ráadásul lehetővé tett egyfajta “jó zsaru – rossz zsaru” taktikát, amennyiben von der Leyen az út előtt egy héttel egy meglehetősen kemény hangú beszédet mondott Kína kapcsán, míg Macron egyértelműen engedékenyebb állásponton van. Ennek némileg ellentmond, hogy pekingi diplomáciai hírek szerint magukon a tárgyalásokon már von der Leyen is sokkal puhább hangot ütött meg, és mindkét európai vezető a praktikus együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
Az elhúzódó konfliktus viszont erősítheti a tömbösödő-hidegháborús struktúrát, nehezíti az európai gazdasági kapcsolatok olajozott műkődését. Ezt hogy kezeli Peking?
Peking láthatóan igyekszik sokkal barátságosabb hangot megütni Európával szemben mint a pár évvel ezelőtti elhibázott “farkas-harcos diplomácia”. Kína számára fontos lenne éket verni Washington és európai szövetségesei közé, de az ukrajnai háború mindezt jelenleg valószínűtlenné teszi, legalábbis stratégiai és geopolitikai téren. Gazdasági szempontból azonban nem reménytelen a helyzet Peking számára, hiszen például az új német kormány sokkal kevésbé Kína ellenes, mint az sokan várták, és számos más európai ország is a pragmatikus gazdasági együttműködés híve. Ugyanakkor az elmúlt években Kína sok szempontból Európára káros politikát folytatott, azaz nem csupán az Egyesült Államok befolyása áll az EU-Kína kapcsolatok elhidegülése mögött.
Kérdés, hogy Peking mekkora esélyt lát legalább a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, és ennek érdekében hajlandó-e gesztusokat tenni.
Ennek jó lakmusz papírja lehet a CAI (EU—Kína Átfogó Befektetési Megállapodás – a szerk.) tárgyalások esetleges újrakezdése, és az ott tanúsított kínai magatartás.
(Kiemelt kép és forrása: Dati Bendo, licensz: Wikimedia Commons)
