A politikai centrumba próbálja magát helyezni. Pályáztatja a jelöltjeit. A semmiből jön. Erős az online megjelenése. Elhagyja a politikai közösséget, amelyhez korábban tartozott. Az elmúlt hetekben belefutottam néhány olyan meglátásba, illetve párhuzamba, amely felveti az Emmanuel Macron – Magyar Péter összehasonlítás szükségét. Volt, hogy láttam konkrét utalást is a francia elnökre. Úgyhogy itt az ideje, hogy a felszínes meglátásokon túl, alaposabban megnézzük, mennyiben van igazuk azoknak, akik hasonlóságokat látnak a francia elnök és a Tisza Párt politikusa között.
A felszínen tényleg ott a hasonlóság: Hollande elnök egyik volt minisztere kiugrik. Egy volt fideszes miniszter férje ugyancsak kiugrik. Politikailag mintha a semmiből jönnének, bár az az elemző benyomása, hogy azért mindketten készültek is (tudjuk, hogy Magyar gondolkodott a politizáláson, Macron meg aprólékosan készült rá, Hollande szeme előtt, miniszterként). Új elit építését ígérik: pályáztatnak, támadnak, építkeznek. De ezek felszínes hasonlóságok. A mélyben vannak az igazán izgalmas kérdések: a pártrendszer struktúrája, a törésvonalak helyzete, az időfaktor… Nézzük a részleteket!
1. AZ ALAPOK: HONNAN JÖN MAGYAR PÉTER, ÉS HONNAN JÖN EMMANUEL MACRON?
Magyar Péter jobbról érkezik, hogy a “sem Fidesz, sem DK/kék Fidesz” üzenettel kampányoljon. Vagyis egy általános elitellenességet mutat fel, amit nevezhetünk populizmusnak is. A balról érkező Emmanuel Macron 2017-es kampányát is nevezték populistának (egészen pontosan technokrata populizmusnak). Ám a fő üzenet a francia politikus esetében nem az elutasítás volt. Macron ugyanis az “egyszerre jobboldali és egyszerre baloldali” üzenettel lépett színre. Míg Magyar azt mondja, nem kér az uralkodó elit politikusaiból, Macron teljesen magától értetődően szívta fel őket. Ma is tele van a kormány olyan politikusokkal, akik korábban valamelyik nagy kormányzó párthoz tartoztak (lásd magát Gabriel Attal miniszterelnököt, vagy éppen Gérald Darmanin belügyminisztert). Abban persze van némi hasonlóság a két újonc között, hogy Magyar Péter ambíciója éppúgy az ellenzéki szavazók és a fideszes szavazók egy részének a felszívása, mint ahogy Macroné a szocialista és a republikánus mérsékeltek megszólítása volt.
2. A MEGCÉLZOTT SZAVAZÓK ÉS A VITAKÉRDÉSEK
Emmanuel Macron ügyesen vette észre, hogy Franciaországban a hagyományos bal-jobb konfliktus mellett felnőtt a globális-lokális törésvonal. Magyarul: a globalizáció és Európa kérdése alapvető, a választók döntéseit meghatározó problémává nőtte ki magát, A republikánus és a szocialista bázist is megosztotta ez a kérdés. Macron annyit tett, hogy az européer, a globalizációban magát kényelmesen érző szocialistákat és republikánusokat összeszervezte a centristákkal, és ezt az egész koalíciót ellenpontozta Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésével (mint antiglobalista pólussal). Ez a francia helyzet. De miben hasonlít erre a magyar? A globalizáció persze nálunk is téma, a szuverenitás téma, Európa téma – de nem Magyar Péter erősíti fel és zenésíti meg. Másrészt a magyar politikában a pártpreferencia, illetve a miniszterelnök személyéhez fűződő viszony maga is törésvonal, és egyelőre nem látszik, hogy mi lehet az a bujkáló konfliktus, amely teljesen átépíthetné a pártrendszert (elvégre az óellenzék mind az Európát, mind a miniszterelnök személyét illető kérdésben a Fidesz ellenpontja, Magyart nem ilyen tartalmi nóvum emelte fel). Taktikailag is máshogy néz ki a helyzet: Macron nem mondta, hogy Sarkozy tartja életben Hollande-ot, nem is mondhatta, mert addigra mindkét elnök kipontozódott a 2017-es versenyből. Magyar Péter állítása viszont az, hogy Orbán Viktor bázisát stabilizálja Gyurcsány Ferenc jelenléte az ellenzékben, ezért a kormányoldal megrengetése az ellenzék megrengetésén keresztül vezet. Ez az érvelés nem hasonlít Macron érvelésére.
3. SZABAD A CENTRUM?
Macron esetében világos volt, hogy a centrumban helyezkedik el, és szipkázza az européer, mérsékelt bal- és jobboldali szavazókat és politikusokat. Az is világos volt, hogy ha Macron nyer, akkor a centrumot szervezi meg. A magyar esetben még nem tudjuk, hogy a Tisza mennyire lesz képes megkapaszkodni a pártrendszerben, és ha meg is kapaszkodik, nem tudjuk prognosztizálni, hogy hol lesz a pontos helye. Nem biztos, hogy pont a centrumban – de ne rohanjunk ennyire előre. A Tisza helye ugyanis a többiek mozgásaitól is függ. A Fidesz és a DK jelenleg erőteljes kampányt folytat, hogy levédje a szavazóbázisát, méghozzá Magyar definiálása révén. Macronnak nem kellett ilyen csatát vívnia, szabadon definiálhatta magát. A többiek döbbenten és bénultan figyelték az előretörését. A szocialisták azért, mert addigra François Hollande de facto megbukott, a republikánusok pedig azért, mert François Fillon korrupciós ügyének a kirobbanása elvette tőlük a szinte már zsebükben érzett győzelmet. Vagyis a francia esetében gyakorlatilag szabadon maradt ott a centrum Macronnak. Egyik régi kormánypárt sem volt képes megvédeni magát és a szavazóit a politikai támadás ellen. Magyar Péter esetében bonyolultabb a helyzet. A jobboldalon szembe találja magát a Fidesszel, amely az utolsó mérések szerint egy jó 45% körüli vagy afeletti, fegyelmezetten mozgósítható bázis felett diszponál. A mérések bizonytalanok (erről hosszabban például itt olvashatsz), de június 9-én az is kiderül, hogy az ellenzéki védekező művelet, élen a DK kísérletével, hogy megvédje a bázisát, mennyire volt hatékony. A trendek alapján ott azért akár jelentősebb is lehet a vérzés. És éppen ez az, ami miatt a centrum-tézis kérdőjeleket vet fel: egy jelentős DK-vérzés esetén bizonytalan, hogy a Tisza mindenképp a centrumban találhatja-e meg a helyét, vagy egy bipoláris versengés lehetősége nyílik meg, mintegy lengyel mintára (ahol egy kemény jobboldali, illetve egy liberálisabb jobboldali párt dominálja a pártversenyt). Ha elmarad a jelentős DK vérzés, az is egy másik helyzet: akkor két védett bástya között fut majd maratont Magyar a centrumért. Apropó, maraton, erre menjünk is tovább!
4. AZ IDŐFAKTOR: SPRINT VS. MARATON
Az európai parlamenti választás indikátornak fontos, és valamennyire jelzi előre a pártrendszer fejlődési irányát. Ugyanakkor ez nem vastörvény, és nem maga az EP-választás hozza el a hazai pártrendszer átalakulását (érdekesség, hogy Franciaországban előfordult, hogy olyan párt ért el sikereket a listás EP-választáson, amely aztán nehezen boldogult a többségi logikájú országos választásokkal). Ami a hazai kérdést illeti: ha Magyar Péter Tisza Pártja jó eredményt ér is el június 9-én, s ha belpolitikai hasznot tud is húzni belőle a további építkezésre, a hazai pártrendszer országgyűlési szintű változására (ha lesz ilyen), a jelenlegi tudásunk szerint 2026-ig nem kerül sor. Egy két éves verseny viszont nem sprint, hanem maraton. Az alatt sok tőkét lehet szerezni, de sokat el is lehet veszíteni. A Tisza Párt öt hónapja még nem létezett releváns országos szereplőként, most 20% fölé mérik a kutatók – öt hónap sok idő, és a 2026-os választásig még legalább négyszer-ötször ennyi van hátra. Emmanuel Macronnak nem ilyen maratont kellett 2017-ben futnia, neki elég volt egy jó sprint és az ellenfelek balfékeskedése: február és április között két-három hónapot kellett kibírnia, hogy ne hibázzon. Mármost két hónapig könnyebben fegyelmezett hiba nélkül egy politikus, mint két évig.
5. SZEMÉLYES POLITIKA ÉS PÁRTOK
A francia rendszerben elég egy ember, aki megnyeri az elnökválasztást, és aki képes kiállítani 500-1000 embert, egy kampányra elegendő országos szervezetet. Annyira közel van ugyanis az elnökválasztás és a parlamenti választás, hogy a győztes elnök a Nemzetgyűlésben is söpörhet, akár jól beágyazott, bejáratott nagy pártok kárára is. A francia politika személyes, és az elnök, az elnökválasztás köré szerveződik (úgynevezett félelnöki rendszer). A magyar politika perszonalizációjáról is sokat beszélünk (“Magyar Péter one man show-ja”, vagy “Orbán Viktor nélkül nincs Fidesz”, illetve “Gyurcsány Ferenc nélkül nincs DK”), de a parlamenti választásokon mégiscsak pártokra szavazunk. A magyar, a francia félelnökivel ellentétben, parlamentáris rendszer. A szervezettség, a beágyazottság éppen ezért nagyon fontos – nem elhanyagolva azt, hogy a pártvezérek, a miniszterelnök-jelöltek szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mégis más a dinamika. Nálunk a személy és a pártháttér egyszerre, egy időben mérettetik meg, egyfordulós többségi rendszerben. A franciáknál viszont a személlyel kezdik a műsort. Ráadásul két fordulóban (ami azt jelenti, hogy egy szerencsés jelölt egy szerencsés pillanatban 20-25%-nyi előzetes támogatottsággal is elnökké válhat, majd tarolhat. Ez történt Macronnal: 2017-ben tulajdonképpen 24%-kal nyert. A magyar választási rendszerben – és pártrendszerben – jóval nagyobb támogatottság kell a győzelemhez).
JÓ, JÓ, DE MIRE ÉRDEMES MOST FIGYELNI?
Összefoglalva, bár sok a felszínes hasonlóság Magyar Péter és Emmanuel Macron között, de a politikai rendszer és a pártrendszer struktúrája nagyon más. Ráadásul Macron ellenállás nélkül tarolhatta le a francia rendszert (egy két hónapos sprintben), Magyar viszont ütközik ellenállásba (sprintben és maratonban is). Az európai parlamenti választás egy pillanatkép lesz a hazai politikai csata állapotáról, a pártrendszer alakulásáról, utána azonban nem lesznek ilyen betonbiztos indikátoraink 2026-ig. Persze, látunk majd méréseket, trendeket, követhetjük tovább a történetmesélés szálait. Mégis, a maraton alatt érdemes lesz azt is figyelni, hogy megépíti-e Magyar a hosszú verseny bírását segítő erőforrásokat, azaz el tudja-e végezni azokat a politikai feladatokat, amelyekkel amúgy Macron komolyan szenved a hivatalba lépése óta: elitépítés – kádernevelés, médiaépítés, fegyelmezettség, beágyazottság… Ez a dolgok nem mindig látványosak, de fontosak. Talán e szenvedésnek is köszönhető, hogy hiába nyerte meg Macron a 2022-es elnökválasztást is, a parlamenti választásokon már nem lett abszolút többsége, és a mostani EP-választás sem ígér fényes eredményeket a Renaissance szövetségnek.
(A kiemelt kép a két politikus Facebook-profilképének felhasználásával készült.)
HA TETSZETT, CSATLAKOZZ A FRANCIAPOLITIKA KÖVETŐIHEZ, HOGY AUTOMATIKUSAN ÉRTESÜLJ AZ ÚJ POSZTOKRÓL!
