Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

A Magvető nemrég adta ki az elmúlt évek egyik nagy francia irodalmi sikerét, Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című, többszörös díjnyertes kisregényét (mindössze 150 oldal). Nehezen megközelíthető könyv volt ez nekem, de a végére megkedveltem.

Talán azért volt nehéz megközelítenem ezt a kisregényt, mert nagyon intenzív “elemzői” időszakon vagyok túl, elvégre választási év volt az idei…

Ilyenkor az elemző-ember élete arról szól, hogy a pőre valóságot keresi a sok-sok szövegben, a rengeteg előadott szépségben, estenként a sok hazugságban, és nem értékeli, ha valami köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Ehhez képest a könyv megjelenésekor a fordító és a szerző az MTI tudósítása (és a Könyvhét folyóirat tanúsága) szerint így foglalta össze a kötet lényegét:

“A könyv főszereplője ugyanis egy bohém, nem dolgozó, egész nap táncoló házaspár – egy végletesen excentrikus anya és ennek teret engedő apa -, akiknek a valósággal folytatott küzdelmét elsősorban a kisfiuk szemén keresztül látja az olvasó. Az ő lakásukban szól egész nap a dal. Olivier Bourdeaut kitért arra is: a magányos kisfiúnak az iskolában folyamatosan hazugságokat kell mondania arról, hogy családjában minden normális mederben halad, míg otthon újabb hazugságokat kell mesélnie, hogy szórakoztassa édesanyját, akinek egyébként az apa minden nap új keresztneved ad.”

Nos, szerintem a valóság ennél sokkal súlyosabb! Először úgy tűnt nekem, e “bohém” család minden felnőtt tagja nettó elmebeteg, enyhe rossz érzés kerülgetett, mert hát végül is aranyosak, és biztos jó bulikat rendeznek nap, mint nap – de az a sok felbontatlan levél, meg az a sok hazugság… mi közöm nekem ehhez? Aztán kiderül, valójában anyuci a teljes káosz, apuci csak egy kicsit lökött, de az is épp elég. Mire ide eljutunk, a kisfiút az ember megtanulja sajnálni, értelmét megtanulja értékelni, de minimum mély szimpátiával olvasni. Ez is valami, elvégre olyan épeszű szereplő nincs a szövegben, akivel maradéktalanul azonosulni lehetne.

Személy szerint azonban nem hiszem, hogy a fordítónak igaza van, nem hiszem, hogy itt az unalmas valóságról, aztán meg ezzel a valósággal való szembenézésről van szó. Nem arról van szó, hogy normális, egészséges emberek nem bírják a valóságot, az élet mindennapi nehézségeit, hiszen az életük mind érzelmileg, mind anyagilag átlagon felüli lehetőségekkel teli. Egyszerű sztori, egyszerű a “valóság”: a szülők kisebb-nagyobb mértékben betegek, és ebből sok minden következik (a tragédia is).

Amikor ide eljutottam, már úgy éreztem, ezek a beteg emberek szerethetők, sajnálhatók, és tudtam értékelni, hogy a könyv milyen szépen, milyen finom, leleményes humorú, s végül is milyen játékos hálót fon a valóság köré. A Merre jársz, Bojangles? nyelvileg kifejezetten felüdülés, már csak ezért is érdemes olvasni.

S hogy miért lehetett akkora világsiker ez a kisregény? A szerző – szintén az idézett MTI-tudósítás szerint – korunkban és a kortárs ember szorongásában látja az okát:

“A szerző szerint Franciaországban, de tulajdonképpen az egész világon a társadalom rendkívül rosszkedvű, szorong. A kiadók visszajelzése az, hogy könyve segít ezen a szorongáson enyhíteni.”

Én meg erre minden pszichologizálás nélkül azt mondom: ezek szerint Bourdeaut éppúgy rátapintott a korszellemre, ahogy Michel Houllebecq is tette a Behódolással.

***

Bourdeaut, Olivier
Merre jársz, Bojangles?
Magvető Kiadó
ISBN: 9789631435610
2699 Ft

 

Comments

comments