Izgalmak, most?

A Politico reggeli hírlevele egy holnap megjelenő Harris-kutatásról számol be, amelyben Zemmour 11, Le Pen 18%-on áll.

A beszámoló – talán a nagy durranást meghagyva a Challenges-nek holnapra – elhallgatja, hogy mennyit mértek Xavier Bertrand-nak és Valérie Pécresse-nek, az esetleges konzervatív jelölteknek. Az kiderül, hogy Bertrand kicsit jobban áll, mint Pécresse (ez eddig is így volt), de az nem, hogy százalékban hol.

Ha Zemmour elkezdett alaposabban lakomázni a Le Pen-bázisból, és a Bertrand – Le Pen közötti különbség 2-3% körül van, a verseny a második fordulóért gyakorlatilag kinyílt, legalábbis így fogják értelmezni. Ezzel már akár az Elysée-ben is kezdhetnének aggódni. Zemmour ugyanis csak addig jó Macronnak, amíg a konzervatívokat is eszegeti, nemcsak Le Pent. (Egy konzervatív jelölt a második fordulóban kevésbe lenne előnyös Macronnak, hiszen Le Pen könnyebben legyőzhető lenne a hivatalban lévő elnök által.)

Szóval: egy mérés nem mérés, tudom, de lehet kezdeni nagyon figyelni, mert utalnak arra jelek, hogy Le Pen le, Zemmour fel. Ezért figyelem nagyon, hogy mi jön ki holnap.

Azt is tudom, hogy nem ritkák “az őszi felfújódó buborékjelöltek” a francia elnökválasztások történetében. De ha ezek a jelöltlufik általában ki is durrannak tavaszra, akkor is képesek (lehetnek) a verseny irányát és jellegét befolyásolni. Zemmourban pedig megvan erre a képesség: nem véletlenül tőle hangos a francia média.

Ha nem akarsz lemaradni az újdonságokról, ne felejts el feliratkozni a Franciapolitika hírlevelére!

* indicates required

Mi érdekel? Milyen posztokról értesítsünk?

Kommentek

Kommentek