Miért nem volt még kormányváltás?

Rendkívül érdekes kérdés, hogy Emmanuel Macron miért nem próbálja a társadalmi elégedetlenséget – a politikai problémát – politikai síkon kezelni? Miért próbálkozik szakpolitikai megoldással, azaz “osztogatással”? Miért vállalja be a hiány esetleges 3% fölé kúszását, mikor az akár az európai hitelességét is veszélyeztetheti, főleg a németek előtt, akik az eurozóna reformja egyfajta feltételeként elvárhatják, hogy a francia közpénzügyek és gazdaság legyenek rendben? Válasz-elemek.


A francia rendszerben a kormány és a miniszterelnök (külön-külön és együtt is) elvben arra van, hogy “elvigye a balhét”, szebben fogalmazva pedig arra, hogy védje az elnök tekintélyét, hitelességét. Politikai krízishelyzetben a kormányfő, illetve a kormány kirúgása, új kabinet kinevezése mindig segíti a dinamizálást, a cezúra húzását. Ez De Gaulle óta bevett gyakorlat, és jól működő gyakorlat.

Korábban írtam arról, hogy Macron közeledik ahhoz a ponthoz, amikor meg kell húznia ezt a politikai vonalat, máshol pedig azt is kifejtettem, hogy az államfő még nincs kint a vízből, noha a jóléti bejelentéseivel talán egy pillanatra levegőhöz jutott.

Felmerül a kérdés, miért nem húzott Macron még politikai vonalat és lendült tovább? Miért a hiány veszélyeztetését, és ezzel az európai hitelvesztést kockáztatja?

Úgy hírlik, nem azért, mert nem gondolkozott el a lehetőségen. Azt mondják, egy kormányátalakítás elképzelhető, de lehet, hogy csak februárban. Emmanuel Macron mintha tehát húzná, pontosabban tologatná ezt a dolgot.

Mégis miért, amikor ezt egészen racionális lenne most meglépni (hiszen akkor a karácsonyi asztalnál lehetne erről beszélni, az újévi köszöntő és a januári, végeláthatatlan újévi beszédek is szólhatnának erről, vagyis az új kabinetről és programról)? Miután lassan másfél hónapig csak a sárga mellényesekről szólt az élet, ez a napirend-foglalás önmagában fontos cél lehetne a végrehajtó hatalom számára.

Visszagondolva arra, hogy mennyire nehézkes volt az őszi kormányátalakítás (itt írtam róla bővebben), az az egy válaszom van ezekre a kérdésekre, hogy Macron talán azért nem akar most azonnal új miniszterelnököt és kormányt, mert nincsen ehhez elég embere. Vagyis lehet, hogy akar új kormányt – de nincsenek jelöltjei, akik igent mondanának neki. Így mindegy is, hogy mit akar, nem a politikai racionalitás vezeti, hanem a korlátozott lehetőségei.

Lehet, hogy most ki kellene neveznie egy szocialistát, aki szociálisan érzékenyebb retorikát folytat, mint Édouard Philippe, esetleg egy nőt, aki puhítja az autoriter kormányzati imázst. De ha az elnök ősszel minisztereket is alig talált az átalakításhoz, akkor úgy lehet vele: amíg nem próbált ki minden más megoldási lehetőséget, addig tartalékol. Eljöhet a pillanat, amikor a kényszer – a mainál nagyobb kényszer – arra hajtja, hogy miniszterelnököt cseréljen, s a patronokat arra a pillanatra kell tartalékolni. Mert nincs sok patron, amit el lehet lőni…

Egyébként úgy tűnik, a hétfői beszéd megosztotta a sárga mellényeseket. Van, aki már tárgyalni akar, van, aki még az utcán ütné a vasat. A szombati mobilizáció alacsonyabbnak is tűnik, mint a korábbiak. A társadalom is megosztott, 49% azt mondta, meggyőzte Macron. És jön a karácsony, az újév, ami tovább darálhatja a mozgalmat…

De mivel nem húzott politikai vonalat, a kezdeményezés még mindig nem Macroné. Még mindig csak követ, még mindig reaktív. Meglátjuk, így marad-e.

(Kiemelt kép: pixabay.com)

A furcsa hónap: Macron első ballépése?

Emmanuel Macron interjút ad

Furcsa pillanatokat élt a francia politika július végén, augusztus elején, mielőtt kitört volna az uborkaszezon. A Benalla-ügy felborzolta a kedélyeket, felkavarta az állóvizet, ledöntötte a Macron-adminisztráció ártatlanság-mítoszát. Ez volt az első komoly állami botrány az elnök 2017-es hivatalba lépése óta. Mekkora a kár? Mi történt Macronnal? Hol tart most? És merre megy?

Continue reading “A furcsa hónap: Macron első ballépése?”

274. Tiltakozás, igen, hőbörgés, nem

Mostanában gyakran csapnak össze – zavargásig elmenve – szélsőbaloldali tüntetők a francia rendőrséggel. Elvben a Munka Törvénykönyve ellen tiltakoznak. A gyakorlatban nem értem őket. Bevallom, itt meg is áll az “elemzés”: míg szerintem a tiltakozás-tüntetés helyes és értékes állampolgári magatartás, az erőszakba torkolló tiltakozás (a továbbiakban: hőbörgés) már nem az. Valahogy úgy vagyok ezzel, ahogy De Gaulle tábornok mondotta 1968-ban, amikor az ifjúság pszeudoforradalma örvén közölte: “reform, igen, rendetlenség, nem”. Continue reading “274. Tiltakozás, igen, hőbörgés, nem”

Ilyen volt az Orbán melletti párizsi tüntetés

A Támogasd Orbánt! címmel meghirdetett szimpátiatüntetést a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal szövetségben álló, 2011-ben alakult SIEL (Souveraineté, Indépendence et Libertés – Szuverenitás, Függetlenség és Szabadságok) nevű szuverenista kis párt szervezte “a migrációs káosz ellen és a nemzetek függetlensége” érdekében. Continue reading “Ilyen volt az Orbán melletti párizsi tüntetés”

240. Orbán mellett tüntetnek a francia iszlamofóbok

Politológusi ártalom, hogy az ember a szélsőbaltól a szélsőjobbig bezárólag mindent követ, lehetőség szerint minden hírportált olvas, s gyomra befogadóképességének mértékéig minden létező hírlevélre feliratkozik. Természetesen én is áldozata vagyok ennek az ártalomnak, aminek ezúttal kifejezetten örülök.  Continue reading “240. Orbán mellett tüntetnek a francia iszlamofóbok”

104. Sokan voltak, de nem elegen

Hatalmas tömegtüntetésre került sor tegnap Párizsban: a felvonulók a házassági egyenlőség ellen tiltakoztak. A szokásos szervezői és rendőrségi becslési verseny szerint a tüntetők száma 350 000 és 1 millió közé taksálható, s ha az igazság félúton van, akkor is alsó hangon félmillió (= rettentően sok) ember vonult vasárnap utcára. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a kormány meghátrál a lényeget illetően, már csak azért sem, mert a közvéleménykutatások szerint a jogegyenlőség hívei többségben vannak az ellenzőkkel szemben.

Continue reading “104. Sokan voltak, de nem elegen”

92. Francia fiatalok: gyakorlott tiltakozók

A magyar politikában szokatlannak tűnhet, hogy a kormány közvetlenül a középiskolásokkal és az egyetemistákkal hadakozik a felvételi keretszámok ügyében – a francia politika azonban semmi meglepőt nem találna ebben. A középiskolások és az egyetemisták komoly politikai erőt jelentenek Franciaországban, és nem félnek tudatni, ha bajuk van.

Continue reading “92. Francia fiatalok: gyakorlott tiltakozók”