Furcsa pillanatokat élt a francia politika július végén, augusztus elején, mielőtt kitört volna az uborkaszezon. A Benalla-ügy felborzolta a kedélyeket, felkavarta az állóvizet, ledöntötte a Macron-adminisztráció ártatlanság-mítoszát. Ez volt az első komoly állami botrány az elnök 2017-es hivatalba lépése óta. Mekkora a kár? Mi történt Macronnal? Hol tart most? És merre megy?
Fiatal, de nem naiv?
Emmanuel Macron francia elnök azon politikusok közé tartozik, akik fiatalon kerültek pozícióba, és akiket a közvélemény egy része nagy várakozásokkal figyelt. Macron fiatal kora ellenére nem tűnt soha politikai naivának, értette a francia elnöki szerepet, a francia politika szép és kevésbe szép szabályait, s amikor pártot épített, egy a magyar Fideszhez sok szempontból hasonlító fegyelmezett és központosított szervezetet hozott létre.
Ezért meglepő, amikor a Benalla-ügy örvén Macron mintha az irracionális “elszállás” jeleit mutatta volna. Emlékeztetőül, ahelyett, hogy engedte volna, hogy a kabinetfőnök, a belügyminiszter elvigyék a “balhét”, magára húzta az ügyet, mondván, ő a felelős, ő felel a választók előtt. Ez nem feltétlenül egy racionális viselkedés, hiszen egy vezetőnek semmi érdeke a kellemetlen dolgokat magára venni, akkor sem, ha elnökként élvez bizonyos védettséget. Sőt.
Forgatókönyvek Macron gondolkodásához
Sokat gondolkodtam azon, hogy ez a reakció összefügg-e azzal, hogy Macron esetleg beleszerelmesedett a gondolatba, hogy “ő az elnök”, megérintette-e saját hatalmának jelentősége. Csak arról van-e szó, hogy Macron elszállt magától, és hibát követett el, lerombolva a saját mítoszát, az újdonság, a tisztaság képét?
A politikában sok esetben a legegyszerűbb magyarázat a magyarázat, de azért érdemes végiggondolni, hogy esetleg lehet-e más megoldás is. Csak két ilyen megoldás jutott eszembe.
Az egyik az, hogy Macron nem akart vezéráldozatot hozni, ezért amikor megszólalt, gyakorlatilag a médiát tette felelőssé a botrányért. Ezzel meg tudott szólítani olyan jobboldali és baloldali szavazókat, akik nemcsak vele, hanem az általánosságban az elittel, tehát a médiaelittel szemben is gyanakvóak, ezáltal valamennyire csökkentve a károkat.
A másik pedig az, hogy Macron nem akart vezéráldozatot hozni, és úgy volt vele, hogy mindegy, hogy hogy, de az augusztusi szabadságolásokig, az uborkaszezonig ki kell húzni, aztán majd elmúlik az ügy (“tüntetgetnek, aztán hazamennek“).
A problémám ezzel a két megoldással is az, hogy a Macron-márka megvédésében nem segítenek. Ilyen súlyú ügyeknél sajnos a vezető csak úgy tudja megvédeni magát, a márkáját, ha vezéráldozatokat hoz. Az ügy elmúlik így is, úgy is – de a politikus személyét, márkáját ért károk maradnak.
Nehéz ősz jön – de Macron nem változtat
Úgy hírlik, Macron tudja, hogy újabb nehéz ősz elé néz. Folytatni kívánja a reformprogramját, miközben a vártnál alacsonyabb növekedés szűkebb költségvetési mozgásteret biztosít, mint remélték. Ugyanakkor az elnök nem kíván a stratégián módosítani. Régóta mondom, hogy nem fontos most a népszerűsége, nem kell vele foglalkoznia. De most a francia sajtó is megírta: nem is foglalkozik vele. Ebben Macron racionális. Ha két év múlva sem foglalkozik vele, az már nem lenne racionális. Akkor már kampányolni kell.
(Kiemelt kép: Élysée)
