117. Párizs női kézben?

Párizsnak jövőre biztosan új főpolgármestere lesz, mivel a hivatalban lévő Bertrand Delanoë nem indul harmadszor – s az új ember nagy valószínűséggel nő lesz.

A szocialisták legesélyesebb – Delanoë által is támogatott – jelöltje Anne Hidalgo jelenlegi főpolgármester-helyettes, az UMP-nél pedig pedig Rachida Dati EP-képviselő és VII. kerületi polgármester, továbbá Nathalie Kosciusko-Morizet volt miniszter indulása várható. Hezitál még Cécile Duflot, a zöldek volt főtitkára, jelenlegi lakhatásért felelős miniszter is. Ugyan az UMP előválasztáson dönti majd el, végül kit indít az éles versenyben, és nem zárható ez ki a szocialisták esetében sem, a legütősebb jelöltek egyelőre egyértelműen azt sugallják: az új főpolgármester egy hölgy lesz.

Nem volt ez mindig így: sokáig úgy tűnt, hogy François Fillon volt miniszterelnök, illetve Jean-Louis Borloo, az UDI elnöke is Párizs felé kacsintgat. Fillon környezetéből most az szivárog, hogy már nem érdekli Párizs, és várhatóan egy február 26.-i nagygyűlésen azt jelenti majd be, hogy 2017-ben a köztársasági elnöki posztot célozza meg. Jean-Louis Borloo pedig állítólag inkább az új pártja építésével töltene szívesen időt, mintsem Párizs meghódításával.

Ha most vasárnap lennének a jobboldali előválasztások, Nathalie Kosciusko-Morizet elképesztő, 46%-os előnnyel verné a VII. kerületi polgármester Datit, az éles választás második fordulójában azonban mintegy tíz ponttal kikapna Anne Hidalgótól. Eredménye a mérések szerint nem maradna el François Fillon kutatásokban mért eredményétől sem (Fillon esetleges főpolgármester-jelöltsége hosszú évek óta közbeszéd tárgya).

Hogy a baloldal elég komolyan veszi NKM érkezését, az abból is látszik, hogy Bertrand Delanoë is felgyűrte az ingujjat és nagyon keményen kritizálta egy interjúban, bújkáló, önmegtagadó konzervatívnak, ejtőernyős jelöltnek csúfolva. Hidalgo szintén azért támadta, mert NKM lemondani készül longjumeau-i polgármesteri posztjáról, azaz  “otthagyja azokat, akik megválasztották”, hogy ráröppenhessen Párizsra… A párizsi PS pedig igyekszik  rátolni Nicolas Sarkozy-re, és a “volt szóvivőjeként” emlegetik. A szocialistáknak is tudniuk kell, hogy komoly jelöltről van szó (bár egy mérés nem mérés…), s az összehangolt kommunikáció azt sugallja, hogy tudják is.

PS. Amúgy a baloldalon sincs minden véglegesen lejátszva. Anne Hidalgo indulása biztosra vehető, ám mivel a XIII. kerület egyik képviselője, Jean-Marie Le Guen kacérkodik az indulással, nem kizárt, hogy Hidalgónak végig kell játszania a nyitott előválasztást a párton belül.

Kommentek

Kommentek