A francia szocialisták előválasztásának második fordulójában eldőlt, hogy François Hollande lesz jövőre Nicolas Sarkozy legfőbb kihívója. Hollande-ról kormánypárti körökben már akkor az a hír járta, hogy rendkívül veszélyes jelölt, amikor DSK csillaga még magasan ragyogott. Megszületett volna Sarkozy rémálma?
A szavazatok 56,57 %-ával François Hollande-ot választották a szocialista párt (PS) elnökjelöltjévé, ami egyrészt papírforma-eredmény, másrészt különösen nem meglepő azután, hogy mind az első forduló harmadik helyezettje (Arnaud Montebourg, ~17%), mind az első forduló negyedik helyezettje (Ségolène Royal, ~7%) mellette tette le a voksát (az eredményekről részletesen itt olvashat).
A magas részvétel (majdnem három millió szavazó) legitimitást és lendületet ad a további szocialista kampánynak, ami láthatóan aggasztja a jobboldalt. Az UMP eddig nem talált fogást az előválasztáson. Nem bizonyult hatékonynak az a legutóbbi Sarkozy-féle érv sem, hogy az V. köztársaság szellemével ellentétes a "pártos" előválasztás – gyenge lábakon álló érv ez, egyrészt mert Sarkozy az UMP elnökeként lett elnök, másrészt pedig az 1995-ös elnökválasztás első fordulója maga volt egy nagy pártos előválasztás Jacques Chirac és Édouard Balladur között.
A kormányoldalnak van oka aggódni, hiszen jelenleg úgy tűnik, Hollande jó eséllyel győzhetne egy most vasárnap esedékes elnökválasztáson. A feltételes mód nem véletlen. Sarkozy-ban jelenleg a franciák 24%-a bízik, de jó fél évvel a választás előtt ebből még nem nagyon szabad kategorikus következtetéseket levonni.
Amikor a kormányoldal és az Élysée arra utal, hogy az egyetlen választás, ami számít, az az elnökválasztás, akkor tényeket közöl csupán. Még semmi nem dőlt el. A szocialistáknak például teljesen újra kell szervezniük magukat, s fel kell állítaniuk azt a párt- és kampányszervezetet, melyre szükségük lesz jövőre. Ez akár ahhoz is vezethet, hogy a következő napokban a sajtó belső ügyekkel lesz tele és nem "érdemi üzenetekkel". A második körben vesztes Martine Aubry ráadásul visszatér a PS élére, Hollande környezete pedig máris nyomást gyakorol rá, hogy a pártvezetésbe a jelölt hívei is kerüljenek be. Végső soron felmerül a kérdés: megismétlődhet-e az, ami 2007-ben történt, amikor a párt egy része elmulasztott beállni Royal mögé? Hollande mindenesetre ezt a hibát deklaráltan el akarja kerülni és Aubry környezete is nyitottnak mutatkozik.
A másik fontos probléma, hogy Hollande nem magától értetődő vezére a baloldalnak, mint anno François Mitterrand volt; vagy ahogy Chirac, később pedig Sarkozy egyértelműen kiemelkedő vezetője a jobboldalnak. Hollande egy a szocialista "elefántok" közül, ráadásul főtitkársága alatt két elnökválasztást is veszített a PS (a 2002-est ráadásul nem is akárhogy). Márpedig a "magától értetődőség", az elnöki karizma a francia rendszerben szükséges ahhoz, hogy valakiből tényleg elnök lehessen, és ez még akkor is igaz, ha egyébként sok minden szól a szocialisták várható győzelme mellett (gazdasági válság, euróválság, számos szimbolikus Sarkozy-féle ígéret és intézkedés visszafordítása az elmúlt hónapokban stb.).
Ha Hollande képes az említett elnöki karizmát a kampányban felmutatni, képes olyan elnöki imázst kialakítani a következő hónapokban, amely sikeresen ellenpontozza Sarkozy hiperaktív elnöki szerepfelfogását – ahogy attól az UMP-ben egyesek tartanak -, akkor nemcsak hogy esélye lehet győzni, hanem valóban a hivatalban lévő elnök legrosszabb rémálma lehet (mivel Hollande mérsékeltebb, mint Aubry, a centrumot is könnyebben meg tudja szólítani, ami Sarkozy számára komoly problémákat vet fel).
Ellenkező esetben viszont Sarkozy szárnyra kaphat, és pontokat szerezhet határozott imázsával, letisztult értékrendjével, valamint azzal a helyzeti előnnyel, amivel az elnöki pozíció jár: róla már mindenki el tudja képzelni, hogy köztársasági elnök lehet.
Összességében azonban igencsak meg lennék lepődve, ha a második forduló estéje előtt néhány bátor politikuson kívül bárki biztosat merne mondani arról, hogy ki lesz az Élysée-palota következő lakója…