Charlie után mindenki fél, hiszen bármi bárkivel megtörténhet. Akár egy vonaton, akár egy kóser boltban, akár a párizsi utcán sétál az ember, eszébe jut: mi van, ha pont most, pont velem? A politika nem nyugtat meg, azt mondja, igen, tényleg bármikor bárkivel megtörténhet, mert nincs 100%-os biztonság. Pedig emlékszem, nem volt ez mindig így.
2005 őszén töltöttem először hosszabb időt Párizsban. Akkor, amikor lángokban állt a külváros, s a külvárosi fiatalok (úgyis, mint Sarkozy “csőcseléke”, és mit szépítsük, az volt) tört-zúzott és híradó főcímet csinált Franciaországból. Emlékszem a kétségbeesett telefonhívásokra, a kérdésekre, hogy akkor én most hol vagyok, mennyire messze a “sajnálatos eseményektől”… és nem féltem, mert a sajnálatos események a város másik végében zajlottak.
Mástól féltem. Talán irracionális volt, de Párizsban szoktam rá arra, hogy ha lehet, akkor az utolsó metrókocsiba szállok, mert ha valaki balhét akar, netalán robbantana, akkor nyilván a szerelvény közepén teszi. A párizsiak még emlékeztek az 1995-ös robbantásokra, és ezek az időnként felemlegetett aggodalmak, mint frissen nyugatra szakadt kelet-európait, megfertőztek engem is.
Tartottam a nagy tömegektől is. Egyszer egy tüntetésre tartva vert ki a víz, mert már a metrón akkora tömeg hömpölygött, hogy három szerelvényt is ki kellett várni, mire felfértünk egyre. Az utcán se volt jobb a helyzet: olyan sokan voltak, hogy megkértem francia ismerőseimet, húzódjunk távolabb a magtól. Ők azt mondták, nem értenek: nekik eszükbe se jut, hogy Párizsban bármi is történhet.
Nos, Charlie után ez változott meg. Erre emlékeztetnek minket a gépfegyveres katonák, akik ott állnak minden zsidó iskola előtt. Erre emlékeztetnek bennünket a titkosszolgálatok új, szinte NSA-jellegű jogosítványai. És erre emlékeztet bennünket a rendőrség joga, hogy bárkit átvizsgáljon, ha gyanús. Vagy nem gyanús.
Ami pár éve még talán abszurd volt részemről, az mára napi norma és racionalitás lett. Ma az a bolond, aki nem néz szét, és akinek nem jut eszébe a “mi van, ha?”.
Mert ma már így élünk, így félünk. És nemcsak a Párizsba szakadt magyarok.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!