A francia Munka Törvénykönyve legendás: legendásan hosszú (3800 oldal) és legendásan komplex. Nem csoda, hogy Hollande elnök még októberben bejelentette, átírják a munkajogi szabályozást. Nincs kétség, ideje volt hozzálátni. A részleteket a múlt héten jelentették be: a 35 órás munkahét a helyén marad, de a cégeknek némi rugalmasságra is lehetőségük lesz kollektív megállapodások révén. Máshogy fogalmazva: erősödik a szociális párbeszéd szerepe.
A Valls-kormány kezébe veszi a reform első részét: a munkaidővel, a pihenőidővel és a szabadságolásokkal foglalkozó új szabályokat már 2016 elején bemutathatják. A kabinet azt szeretné, ha ezek az új szabályok még a nyár előtt törvénnyé alakulnának, de ismerve a francia parlamenti rendszert és a szociális partnerek nyomásgyakorlási képességét, én azért nagyon meg lennék lepődve, ha az év második fele előtt hatályba lépnének a szövegek.
Azt hiszem, a reformokat bejelentő miniszterelnök pontosan tudja, hogy fogytán az idő. Jelezte, hogy a francia Munka Törvénykönyve teljes átírása csak 2018-ra fejeződik be (vagyis az új elnök hivatali ideje alatt, vagy (kisebb eséllyel) a jelenlegi elnök második mandátuma alatt).
A teljes reform alapjait a nagy tiszteletnek örvendő Robert Badinter volt igazságügyi miniszter fogja kidolgozni, aki nemrég könyvet is publikált a francia Munka Törvénykönyve szükségszerű átalakításáról (Le travail et la loi címmel). Feladata az lesz, hogy egy testület élén meghatározza, melyek a “mindenki számára garantált” alapvető jogok”.
Myriam El Khomri munkaügyi miniszter bejelentése szerint a reform három tengely mentén zajlik majd: az első tengely az alapvető szociális jogokat érinti, vagyis megfogalmazza, hogy melyek azok az alapvető jogok és szabályok, amelyeket a szociális partnerek nem módosíthatnak, a második pedig megfogalmazza, hogy mely ügyekben van tere a szociális párbeszédnek (azt már többször jelezte a kabinet, hogy a jogforrási hierarchiát nem kívánja megváltoztatni, vagyis a törvényi szabályozást kollektív és ágazati megállapodásban sem lehet majd felrúgni). Végül, a harmadik rész arra ad majd választ, hogy milyen szabályok alkalmazandók ágazati vagy üzemszintű megállapodás hiányában.
Az elemzések szerint a reformtervezet azt mutatja, hogy több tere lehet a tárgyalásnak, és megnőhet a szociális partnerek szerepe. Ismét meg kell jegyeznem, hogy Hollande elnök, úgy tűnik, tényleg hisz a szociális párbeszédben. Mint ahogy azt is ismét ide kell írnom, hogy a szociális párbeszéd erősítése kiváló módja a hatalommegosztásnak és a politikai felelősség okos szétterítésének.
Őszintén szólva Hollande elnök helyében a hivatali eskü letétele után azonnal nekiestem volna a francia Munka Törvénykönyvének. A szöveg három éve sem volt rövidebb és jobban betartható, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a szándéka szerint a munkavállalókat védő szabálydzsungel mára frusztrációs forrássá vált. Most viszont politikailag lehet késő. A reform túlnyúlik a 2017-es elnökválasztáson, s az eredményei esetleg csak 2019-2020-ra érhetnek be. A politikai ciklus vége felé nekiesni a Munka Törvénykönyvének biztosan nem életbiztosítás, akkor sem, ha a szociális partnerek egyelőre inkább elégedettek, mint elégedetlenek. Mindenképpen érdemes figyelemmel kísérnünk a folyamatot.
Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!