európai unió

Ma eldől a Nemzeti Összefogás (ex-Nemzeti Front) közeljövője

Ma eldől a volt Nemzeti Front, mai nevén a Nemzeti Összefogás pénzügyi jövője. A bíróság ma dönt arról, hogy törvényesen zárolták-e a párt 2 millió eurós állami támogatását. A zárolást vizsgálóbírók rendelték el egy európai uniós bűnügy miatt.

A Nemzeti Összefogás több volt és jelenlegi EP-képviselője – így a pártelnök Marine Le Pen – ellen is bűnvádi eljárás folyik. A gyanú szerint ugyanis az Európai Parlament büdzséjéből finanszírozták a csak a pártnak dolgozó munkatársak fizetését, ami nem szabályos.

A vizsgálóbírók ezen eljárásban zárolták a párt állami támogatását, biztosítani igyekezvén a kár megtérültét.

A Nemzeti Összefogás természetesen fellebbezett a döntés ellen, erről a fellebbezésről dönt ma a bíróság.

A Nemzeti Összefogás az elmúlt hetekben azt kommunikálta, hogy a párt ezzel a zárolással – amely álláspontjuk szerint egy esetleges jogerős ítélet meghozatala előtt is bünteti a pártot – a működésképtelenség szélére került.

Ami magát az esetet illeti: az efféle zárolás büntetőügyekben bevett gyakorlat. Csakhogy esetünkben nyilván bonyolítja a helyzetet, hogy politikai pártról van szó. Ráadásul nem is akármilyenről: olyanról, amely gyakran lép fel elitellenes érvekkel. A mozgalom most igyekezett magát politikai áldozatként is bemutatni. Ez várható egy ilyen esetben.

Mindenesetre a Nemzeti Összefogás vezetői gyűjtést indítottak, amivel sikerült valamennyi pénzhez jutniuk. Ugyanakkor a párt aktivistaállománya az elmúlt időszakban erősen megcsappant. Ez limitálja a mozgásteret, a pénzt adni hajlandó hívek számát.

Szóval mi lesz a Nemzeti Összefogással? Nehezedik-e számukra a pálya közvetlenül az európai parlamenti választási kampány előtt? Ez a nagy kérdés. És ma választ kapunk.

Ha a válasz igen, akkor hatalmas panaszkodós kampányra számítok az RN részéről a bíróság, a politikai elit ellen. Ha a válasz nem, akkor sem nyugodhatnak meg teljesen. A fellebbviteli döntéstől függetlenül ugyanis folynak tovább a büntetőeljárások.

Kommentek

Kommentek