Feltámadnak a halottak? (A márciusi program?)
Benjamin Griveaux visszalépett a szexbotrány hatására a kormánypárt párizsi főpolgármester-jelöltségétől, de az igazság az, hogy nagy győzelem amúgy sem fenyegette. Talán itt az ügy megértésének a kulcsa, hogy tudniillik miért lépett vissza olyan könnyen és gyorsan. És itt a vezető kormánypárt, az LREM számára a nagy kihívás is: 2020. március 16-án és 23-án az LREM és Le Penék gyenge vidéki beágyazottsága miatt elképzelhető, hogy arról fogunk beszélni, hogy Franciaországban feltámadnak a halottak. Ha pedig így van, az akár 2022-re is hatással lehet. Gondolatkísérletek a következő három évről.
1. Az LREM hivatalos jelöltje (ne felejtsük el, volt és van nem hivatalos, disszidens jelölt is) a legutóbbi felmérések szerint már nemhogy a szocialista Anne Hidalgó-t nem előzte meg, de még a republikánus Rachida Dati elé sem tudott kerülni.
Agnès Buzyn vasárnap lemondott egészségügyi miniszter főpolgármester-jelölti “beugrása” persze vet fel kérdéseket (mások hónapok óta járják a várost, kampányolnak, tanulják az ügyeket, ő eddig a koronavírussal és a sürgősségi ellátás nehézségeivel volt elfoglalva). De egy dolog biztos. Ha négy hét alatt nem tud csodát csinálni, senki nem vetheti a szemére, hogy négy hét alatt nem tudott csodát csinálni. Lehet, hogy ez nem is egy totálisan rossz kimenet Macronék számára: van egy bosszúpornó-áldozattá vált jelöltjük (Benjamin Griveaux), aki így elkerüli a verést, és van egy pótjelöltjük, akitől nem is várható, hogy nyerjen. Elvégre négy hét alatt nehéz csodát tenni.
2. Van, aki nem is olyan régen felvetette, hogy a kormánypártnak és Macronéknak nem biztos, hogy egyáltalán érdekében áll megnyerni Párizst, mert a fővárosi győzelem erősítené azt az elitista képet, amely kialakult az elnökről és a mozgalmáról. (Én is hosszan írtam a “Macron a gazdagok elnöke” problematikáról, háttérnek érdemes elolvasni, méghozzá itt!) Én nem gondolom, hogy ennyire messzire kellene menni a következtetésekben, de ha már nem nyernek Macronék, akkor mindenképpen jobban járnak, ha nem Benjamin Griveaux-val nem nyernek, hanem olyan valakivel, akitől a győzelem nem is igazán várható reálisan.
3. A párizsi vereségnek ugyanis vannak kockázatai, méghozzá stratégiai jellegűek. Az elmúlt évek a francia politikában kialakult egy új törésvonal, a lokalitás-globalitás törésvonal, és a két fő erő a törésvonal mentén a Macron-féle En Marche és a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés. A hagyományos jobb-bal törésvonal mentén szerveződő szocialisták és republikánusok a 2019 májusi EP-választás nyomán komoly pártként lassan elhalálozni készültek Legalábbis az eredményeik igen rossz kilátásokról tanúskodtak.
Ha március 16-án, aztán március 23-án reggel arról beszélgetünk, hogy Párizsban még mindig, újra léteznek ezek a mozgalmak, az egy dolog. De Le Penék és Macronék vidéki beágyazottságának a problémái miatt arra is van esély, hogy ennél többről beszéljünk, arról, hogy feltámadnak a halottak. A szociológiai valóság persze igazolja az új törésvonal dominanciáját a francia politikában, de a látvány, a lendület, a momentum egy pillanatra megtörhet az új erők számára, és ez a megtörés kedvezhet a “régieknek”. Ha feltámadnak a halottak, és ügyesen élnek a lehetőséggel, az mind Macron, mind Le Pen szempontjából kockázatos. Nekik az lenne a fontos, hogy egymás ellenfelei legyenek egészen 2022-ig, és a párharcukba más ne szólhasson bele, se személyes, se pártszinten. Ebből a szempontból ők paradox szövetségesei egymásnak.
4. Ráadásul nem ez lesz az utolsó választás 2020-ban. Azaz ha a halottak lendületet vesznek, akkor az akár nagy lendületet is jelenthet a számukra. Az önkormányzati után ugyanis ősszel jön a részleges szenátusi választás (ami közvetett, azaz helyi mandátummal bíró elektorok a választók, nem közvetlenül a polgárok – így az önkormányzati választáson de facto szenátusi elektorokat is választanak a szavazók). Most 23 képviselője van a felsőházban a kormánypártnak, úgyhogy az LREM akár számíthat is arra, hogy javul a helyzete a jelenlegihez képest. De a jobboldali Szenátus átfordulásban kevesen reménykednek, inkább a 3/5-ös kongresszusi többség a kormánypárti cél (a két ház együttes ülését hívják Kongresszusnak, alkotmánymódosítás, vagy elnöki beszéd meghallgatása céljából szokott ülésezni Versailles-ban). A Szenátusban egyébként nem kell feltétlenül többség ahhoz, hogy valaki kormányozni tudjon, a Nemzetgyűlésnek a két ház egyet nem értése esetén joga van a végső döntést meghozni egy törvényjavaslattal kapcsolatban.
5. 2021-ben, márciusban lesz még egy regionális és megyei választás is, ami szintén fontos a 2022-es felkészülés szempontjából mindenkinek, nyilván az elnök pártjának is. A régióelnökök pozíciója különösen érdekes, mert választott végrehajtó pozícióról van szó, és egy ilyen pozícióban szükség van, lehet olyan kompetenciák felmutatására, amilyeneket az ember általában egy elnöktől vár. Akik ilyen pozícióért indulnak, vagy ilyen pozícióban vannak, potenciálisan érdekesek lehetnek a 2022-es, vagy egy későbbi elnökválasztás szempontjából.
+1. Ha tehát márciusban feltámadnak a halottak, és nem dőlnek vissza a koporsójukba nagyjából azonnal, akkor előfordulhat, hogy izgalmas két év elé nézünk. Ez persze nem változtat azon, hogy a “most vasárnapi” elnökválasztási mérések egyelőre Macronnak és Le Pennek kedveznek, a második fordulósok pedig azt mutatják, hogy az elnökválasztás esélyese ebben a pillanatban (!!!) Emmanuel Macron.
De azt is pontosan tudjuk, hogy a franciák ettől a helyzettől annyira nem boldogok, nem igazán akarják ezt a 2017-es újrajátszást. Ki tudja, kiben mit látnak meg még 2022-ig. Lesz éppen elég választás, hogy erre legyen esély… 2015-ben is ki gondolta volna, hogy 2017-ben egy bizonyos Emmanuel Macron lesz az elnök?
Ahhoz, hogy a “most vasárnapi” mérések jelentősége csökkenjen, elnökképes emberek és jó politika kell a halottak részéről (egyelőre azért ebben van némi hiány). De a politikai naptáron végigtekintve a lehetőségeik nem a nullához tartanak. Ha élnek vele, 2022 még lehet akár érdekes is.
