Abszolút többség: mekkora pofon Macronnak?

A magyar sajtóban is sokat lehetett olvasni arról, hogy a vezető francia kormánypárt, az LREM (La République En Marche) frakciólétszáma az abszolút többség határa, vagyis 289 fő alá süllyedt. Mekkora pofon ez Macronnak? A rövid válasz az, hogy a pofon – az abszolút többség elvesztése – szimbolikus. Az Ecologie Démocratie Solidarité-csoport (EDS-frakció) létrejötte szimbólumnak persze erős, a neve is mutatja, miről van szó, mit hiányolnak a kilépők az En Marche-ból. De a 17 fős új frakció messze nem akkora, mint amekkorának először tervezték (58-60 képviselőről is beszéltek a párizsi zuhanyhíradók, ami természetesen jelentős létszám lett volna). Az eredeti tervekhez viszonyítva tehát “vajúdtak a hegyek” csupán, igaz, a sajtóból az derül ki, hogy jelentős nyomásgyakorlás és politikai munka ment a háttérben, hogy “csak” ekkora legyen az új frakció. Ráadásul egy lélektanilag furcsa pillanatban jelentették be az új csoport létrehozását, a tilalmak oldása okozta bizonytalanság, az önkormányzati választás időpontjának találgatása közepette, ami valamennyire ugyancsak korlátozza a szimbolikus ütés erejét. Akik most kimentek a külön csoportba, az LREM baloldalához tartoznak, vagy konkrétan most, vagy korábban távoztak (vannak nem LREM-es balosok is a csoportban). A lényeg, hogy az új csoport tagjai összességében ezzel a lépéssel nem számíthatnak arra, hogy befolyásosabbak, erősebbek lesznek kint, mint a vezető kormánypártban voltak vagy lehettek volna bent. Kevesen vannak, kicsik, és alapvetően nincs szükség a szavazataikra a kormányzáshoz. Ráadásul akkor hagyják el a vezető kormánypárt frakcióját, amikor racionálisan lehet arra számítani, hogy az elnök a korábbiakhoz képest esetleg balra kormányozza a hajót. Mivel azonban nem voltak lojálisak, nyilván megcsappant a bizalom – arra lehet számítani, hogy csak akkor mennek a maradók hozzájuk, ha már nagyon nincs más, akivel meg lehetne egyezni. Felszabadulnak tehát a távozók ugyan a frakciófegyelem alól (ami az ideológusoknak, illetve a politikai amatőröknek – utóbbi csoportba tartozik a 2017-es LREM-frakció jelentős része – gyakran fájdalmas dolog), de az eszmei, képviselői szabadsággal befolyás, zsarolási potenciál nem jön. Még akkor sem, ha a frakció tagjai sem a többséghez, sem az ellenzékhez nem sorolják magukat, vagyis alapvetően az ügyek mentén való a tárgyalóképességüket hangsúlyozzák. De van itt más is. Méghozzá az, hogy Emmanuel Macron adminisztrációja, Edouard Philippe kormánya továbbra is számíthat a François Bayrou-féle centrista MoDem (46 fő), valamint a kooperatív jobboldaliakból álló Agir-csoport szavazataira. A kilépőkre matematikailag nincsen szükség a kormányzáshoz (58-60 képviselő már más súlyt képviselt volna az 577 fős Nemzetgyűlésben, természetesen, de nem ez a helyzet állt elő). A kormányzást, a kormánytöbbséget veszély nem fenyegeti, a miniszterelnök és az elnök szempontjából maximum annyi változik, hogy többet kell tárgyalni a partnerekkel, akiknek – nekik viszont igen! – megnő a zsarolási potenciáljuk, meg talán a médiában a mozgásterük is, mert többen lesznek rájuk kíváncsiak. Ugyanakkor úgy tudni, a most 288 fős LREM-frakció akár heteken belül 289 fősre nőhet (az abszolút többség éppen ekkora), ha egy polgármesterré választott honatya pótképviselője mandátumot szerez, pontosabban elfoglalja a helyét. Emlékeztetőül,  az egyéni körzetekre épülő francia rendszerben pótképviselőt is választanak, aminek az a célja, hogy ne kelljen minden mozgásnál, például kormányzati feladat vállalásánál, időközi választást kiírni a képviselő távozása miatt.

• Tálas Péter blokkosodásról, hidegháborúról (Franciapolitika)
• Mezőgazdasági tiltakozások, migrációs törvény, Marine Le Pen: a Reptér podcast kérdezett
• Fenyeget-e minket háború? Mit adhat Európának a francia hadsereg? Resperger István professzor a Franciapolitikában
• Elemzéseim Gabriel Attalról
• Elnöki báb vagy önálló szereplő? Mit számít, hogy ki a francia miniszterelnök?

Ráadásul a francia parlamentet még többség nélkül is el lehet működtetni bizonyos esetekben. Gondolok itt különösen az 1958-as alkotmány 49-3-as cikkelyére, amely a szavazás nélküli törvényelfogadást teszi lehetővé, vagy éppen arra a fegyelmező eszközre, amelyet az elnökök mindig belengethetnek, ha elégedetlen képviselőkkel találnák szembe magukat. A feloszlatás jogára gondolok, ami a képviselő szempontjából a mandátumvesztést jelenti, és arra sarkalja a parlamenti képviselőket, hogy ne nagyon elégedetlenkedjenek, szavazataikban legalábbis ne. Vagyis Macron, Philippe és az En Marche szempontjából rosszul néz ki, szimbolikusan csúnya a szakadás, az abszolút többség elvesztése, de a tényleges jelentősége kicsi a kormányzás tekintetében. És hogy néz ki a dolog politikailag? Az új csoportnak, ha vannak is ismert és bizonyos választók számára eladható politikusai (Cédric Villani, Delphine Batho), de egyelőre (?) nincs elnökképes arca. Anélkül meg nehéz a francia rendszerben tartós befolyást szerezni (hogy miért, arról itt írtam). Fontos megjegyezni, hogy az En Marche tekinthető egy hasonló szakadár projektnek, a különbség mégis hatalmas: bizony, éppen az elnökképességben van. Az En Marche rendelkezett ugyanis elnökképes arccal, a mozgalom vitathatatlan vezetőjével, Emmanuel Macronnal. Az új csoport viszont egyelőre inkább mintha kollegiális vezetésben, mintsem egyszemélyi vezetőben gondolkodna, ami idegen az ötödik köztársaság logikájától. Ráadásul felmerül a kérdés, hogy amikor eljön 2022, ki kit fog támogatni. A 2017-ben megválasztott LREM-esek és ex-LREM-esek nagy része, ezt ne felejtsük el, pszichológiailag és politikailag Emmanuel Macron személyes lekötelezettjei. Ha valaki nem “frontális ellenzékiségben” gondolkodik, akkor abba sok minden belefér. Hogy a szintén az új csoportba távozó Cédric Villani mit csinál Párizsban, kivel és miben egyezik meg, érdekes jele lesz, hogy pontosan miben gondolkoznak és főleg kikkel (a párizsi helyzetről itt találsz cikkeket).  Egyébként azt sem tudjuk, hogy 2022-ig hova fajul az En Marche legendás káderhiánya, s folytatódik-e az az erózió, amely az elmúlt években lassan, de biztosan csökkentette az En Marche-frakció létszámát. Van ugyanis az a létszám-csökkenés, az az erózió, amikor már igenis számít minden egyes kilépő. Az abszolút többség elvesztése tehát nem önmagában érdekes. A kérdés az, hogy egy folyamat közepén, vagy pedig a végén vagyunk-e. Ha az 58-as eredeti számokból indulunk ki, akkor lehet, hogy lesz még itt elégedetlenség – feltéve, hogy Macron a választásra tekintettel, a válságra hivatkozva nem viszi kicsit “balrább” a politikáját. A lehetséges forgatókönyvek egyelőre számolatlanul ömlenek. (Kiemelt kép, az EDS-frakció logójának forrása: Twitter)

Kommentek

Kommentek