2022: nyitott verseny

2022: ez a verseny gyakorlatilag kinyílt

Miközben a republikánusok kezdenek összerendeződni (ma, csütörtökön az is kiderül, hogy Xavier Bertrand tényleg beszáll-e a jelöltállítási folyamatba), a közvélemény-kutatások szoros, egyre szorosabb csatát mutatnak a második helyért. Egy friss, izgalmas kutatás megerősíti ezt a tendenciát: Macron ugyan vezet, de a második helyért folyó verseny gyakorlatilag kinyílt.

Verseny a második helyért

Marine Le Pen ebben az idézett friss Harris-kutatásban már csak 16 ponton áll, Xavier Bertrand 14-en, míg Jean-Luc Mélenchon és Éric Zemmour 13-on (!). Valérie Pécresse csak kicsit szerepel gyengébben, mint Bertrand, ő 12%-ot szerezne, Michel Barnier viszont csak 8%-ra hozná a konzervatív közösséget.

Emmanuel Macron kényelmesen, 23 ponttal vezet, tehát az igazi kérdés az, ebben a pillanatban legalábbis, hogy ki kocoghat be mellé a második körbe. És ez egyre inkább nyitott kérdés. A jelenség elsősorban Le Pen gyengülésének köszönhető, ami már Zemmour mérésének az elkezdése előtt, a nyáron elkezdődött. A Le Pen-féle megnyugtatási – második fordulósnak tartott – stratégia ideológiailag valószínűleg komoly teret hagyott Le Pen jobb oldalán, amibe bele lehetett lépni. Nem véletlen, hogy Le Pen váltott, és olyan hagyományos témáival jött a héten, mint a migráció (a verseny tehát továbbra is a jobboldalon, a jobboldali témákért zajlik). Az adatokból az is látszik ugyanakkor, hogy Zemmour nemcsak a radikális jobboldal jelöltjének kihívás: Zemmour Le Pen mellett a konzervatív François Fillon 2017-es szavazói között halászgat a leghatékonyabban. Ráadásul a szuverenista Nicolas Dupont-Aignan is rosszul járt a Zemmour-jelöltség megjelenésével.

Az adatokat itt lehet böngészni, szerintem érdemes.

Zemmour fel, de a baloldal mennyire le?

A baloldalon egyébként a zöld előválasztást a napokban megnyerő Yannick Jadot 6, Anne Hidalgo főpolgármester pedig 7 ponton áll, igen távol attól, hogy ebbe a játékba – jelenleg – beleszóljanak (egy esetleges megegyezés, vagy egy közös jelölt állítása természetesen új helyzetet teremthetne). Érdekesség, hogy egy másik intézet, az Odoxa 4, azaz négy pontra mérte Hidalgó jelöltségét a napokban. Az Odoxánál Mélenchon is bőven 10 pont alatt van (7-8%), de Zemmour eléri a 10-et, Le Pen pedig kényelmesen bejutna a második körbe, 20 pont körüli eredménnyel.

Ez az utóbbi mérés nemcsak a Le Pen – Macron második fordulót, hanem egy esetleges Bertrand – Macron második fordulót is mért, s utóbbit is Macron nyerné 53-47-re.

Nyilván a Mélenchon-számok az igazán érdekesek, de ennek módszertani okai is lehetnek (teljes népesség vagy szavazatukat biztosra mondók figyelembe vétele, statisztikai modellek alkalamzása stb., erről a problémakörről a Libérationban a napokban volt egy hosszú cikk). Természetesen a következő hetekben azt fogjuk figyelni, hogy mi lesz Mélenchon számaival, hogy a baloldali összeomlás tényleg összeomlás-e, lesz-e összefogás, illetve a Zemmour erősödés tartós marad-e.

Zemmour: a nem jelölt jelölt, akit lassan mindenki komolyan vesz

Sokan beszélnek őszi lufikról, nincs kizárva, hogy ez is az lesz, de az esélyes kampányok azért elkezdték nem lufiként kezelni Zemmourt. A jelöltségét hivatalosan még be sem jelentő Zemmour jelentős mértékben kontrollálja a verseny irányát: egy, a médiához, a hírértékhez értő, művelt és jól vitázó jelöltről van szó, aki elég ügyesen használja a számára most megnyíló teret, hogy olyan vitákat generáljon, amelyek napirenden tartják az iránta való érdeklődést. A vitát pedig még inkább jobbra viszi, hiszen Zemmour sztártémái a migráció, a francia identitás, az iszlám.

Erre az ellenfelek is láthatóan reagálnak. Le Pen migrációs népszavazást ígér, felelevenítve korábbi javaslatait. A republikánusok vitára invitálják Zemmourt, hogy elhatárolják magukat tőle. Macron csapatától pedig az szivárog (és teljesen mindegy, hogy komolyan gondolják-e), hogy azzal is számolnak már, hogy esetleg Zemmourral kell a második kört megvívnia az elnöknek. Utóbbi mondjuk nem is biztos, hogy annyira rossz lenne Macronnak. Ha a mérséklődő Le Pen még mindig jó ellenfél neki, akkor logikusan a nagyon radikális Zemmour legyőzése sem lehet megugorhatatlan akadály számára. Ne felejtsük el, hogy a politikusok szeretik megválasztgatni az ellenfeleiket, és a hivatalban lévő elnöknek az a jó, ha minél radikálisabb jelölttel áll szemben a második körben; akkor ugyanis könnyebb összeszedni a mérsékelteket a recsegő-ropogó “köztársasági blokkba”.

A verseny kinyílt, és még csak most kezdődik a játék: még hét hónap van hátra. Így tehát immáron kimondható, ez az elnökválasztás sem fullad abba a dögunalomba, amelyet 2017-2021 között mutattak a közvélemény-kutatások.

Ne hagyd ki az újdonságokat!

Ha nem akarsz lemaradni az újdonságokról, ne felejts el feliratkozni a Franciapolitika hírlevelére!

* indicates required

Mi érdekel? Milyen posztokról értesítsünk?

Kommentek

Kommentek

One comment on “2022: ez a verseny gyakorlatilag kinyílt

Comments are closed.