207. A Bygmalion-kérdés. Újratöltve

A héten összesen hat gyanúsítás történt a Nicolas Sarkozy 2012-es kampányköltéseihez kapcsolódó csalási ügyben (ami elvben arról szól, hogy egy külső szolgáltató cég, a Bygmalion nem a kampánynak, hanem az UMP-nek számlázott, hogy megkerüljék a kampányköltési-limiteket). Ám egy friss, apró hír felveti a kérdést: mi van, ha az egész történet másról szól? És persze mi van, ha nem?

Kezdetben volt Sarkozy kampánya

De kezdjük az elejen, mert az ügy messziről indul. Első etap: Nicolas Sarkozy 2012-es kampányköltéseit nem hagyták jóvá az illetékes szervek (az ellenőrzéssel foglalkozó bizottság, illetve az Alkotmánytanács), mivel úgy ítélték meg, hogy Sarkozyék túllépték a megengedett limiteket, és az elszámolásban nem szerepeltek az UMP által fizetett tételek. Ez azzal járt, hogy Sarkozyék nem kapták meg azt az állami kampánytámogatást (a gyakorlatban visszatérítést), amelyet elvben minden, a szabályokat betartó jelölt megkap. Eddig a dolog teljesen világos, mint ahogy az, hogy a választási vereségek miatt lecsökkent támogatásokkal dolgozó UMP-t nagyon nehéz helyzetbe hozta ez a döntés, hiszen hirtelen elő kellett teremteni 10,5 millió eurót (egy gyűjtés szervezésével, és Sarkozy idő előtti előrelépésével összegyűjtötték a pénzt, igaz, később emiatt is nyomozás indult, de az egy másik történet).

Volt ott még más költés is?

A következő lépésben kiderült, hogy a Bygmalion nevű cég elvben szakpolitikai gyűlésekre számlázott 12-18 millió eurót az UMP felé (az összeget vitatják). A nyomozók azt gyanítják, hogy ezek a szakpolitikai gyűlések fals gyűlések voltak, a pénz valójában a Sarkozy-kampányra ment el. Vagyis a gyanú szerint a költségtúllépés még annál is nagyobb, mint amit az Akotmánytanács megállapított. Ezek a költségek, költések és állítólagos hamis számlák állnak jelenleg a nyomozók érdeklődésének homlokterében, ezért is híresült el az ügy úgy, hogy az Sarkozy-hez kötődik.

Egy elfeledett szál, ami most feléledhet

Csakhogy amikor elindult az ügy, nem a 2012-es történet volt a fő értelmezési csapásirány. A Le Point cikke, amely a botrányt  kirobbantotta, arról értekezett, hogy Jean-François Copé akkori pártelnök bizalmasai hozták létre a szóban forgó céget és annak leányvállalatait, és hogy Copé úgymond túlfizette őket, vagyis az UMP pézén stafírungozta ki a barátai cégét (persze itt mindig nagyon nehéz meghatározni, hogy vajon mit is takar a “szokásos piaci ár” fogalma, és mi az, ami annál magasabb?). Még egy furcsa adalék, hogy a Le Point szerint a Bygmalion mögött egy luxemburgi bejegyzésű cég, amögött pedig egy befektetési alap áll, és egy olyan üzletember, akivel Copénak még miniszterként volt dolga. Állítólag továbbá korábban a párton belül sokan megállapították és szóvá tették, hogy Copé mennyire “nagylelkű” a bizalmasaival (amint elfoglalta a pozícióját, nekik szervezte ki az UMP kommunikációs költéseit, persze versenyeztetés nélkül, ami pártok esetében természetesen nem kötelező).

…miért?

A Bygmalion-ügynek ez a mára szinte elfeledett szála hamarosan feléledhet, ha igaz az, ami a napokban kiszivárgott a sajtóba. A pletykák szerint a nyomozók ugyanis már 2011 végéről is találtak hamis számlákat, amelyek nem kapcsolódnak az elnökválasztási kampányhoz, hanem csak a párthoz. Vagyis fel kell tenni a kérdést, hogy a Bygmalion-séma (ha létezett ilyen, persze), tényleg kötődik-e a Sarkozy-kampányhoz, vagy csak időbeli egybeesésről van szó, és inkább az eredeti vonalon, a Copé-Bygmalion vonalon kell keresgélni a magyarázatot?

Ha egy szélesebb körű csalással állunk szemben, akkor az lesz a fő kérdés, hogy kinek állt érdekében az UMP pénzének a kiszivattyúzása. Felmerül majd, hogy van-e annak tényleges jelentősége, hogy a Bygmalion egy az egyben Copé volt pártelnök bizalmasainak a cége? Tényleg túl lettek a szolgáltatások számlázva? Ezt hogy állapítják meg? Méregetik majd a “szokásos piaci ár” kérdését, kutatva, hogy mit jelent az, hogy “túl sok”?

Ha a gondolatmenetben idáig eljutunk, akkor óhatatlanul el kell gondolkodni azon, hogy vajon mi lehetett a cél? Csak találgatok természetesen. Saját zsebre dolgozhattak? Vagy volt politikai ok a séma mögött? Lehetett-e a Bygmalion, illetve a Copé által kiszervezett szerződések és pénzek lényege a tartalékolás? Bár Copé belebukott a Bygmalion-ügybe, de 2011-2012-ben még úgy tűnt, hogy tartósan számolni kell vele, és újraindul a nagy nehezen megszerzett pártelnöki posztért és 2016-ban az elnökjelöltséggel is megpróbálkozik, amit szintén egy előválasztáson kell megszerezni. Ezek a dolgok pedig, mint tudjuk, pénzbe kerülnek. Nem állítom, hogy ez történt természetesen: félinformációk birtokában hangosan gondolkodom, kérdéseket teszek fel, és igyekszem kitalálni, mi járhatott az egyes szereplők fejében, mi lehetett a céljuk.

Mindenesetre a hírek szerint pénzt a Bygmalion leányvállalatokon és alvállalkozókön nagyon gyorsan kitakarította a rendszerből, így a nyomozás nehezen tudja megállapítani, hogy történtek-e a visszaosztások, illetve hogy ki a végső címzett.

A felelősség tologatása?

Sarkozy visszatérése megbolygatta a dolgokat Bygmalion-ügyben is. A volt elnök határozottan állítja, hogy ő bizony soha nem hallott erről a cégről a kampány végéig. François Fillon volt miniszterelnök vele ellentétben viszont azt mondja, hogy ő igenis sokat hallotta ezt a nevet már 2012 előtt is. Nem nehéz kitalálni, a felek (főleg Copé és Sarkozy körei) azt játszák, hogy igyekeznek egymást rátologatni erre az ügyre, magukat pedig áldozatnak beállítani. Ebben az értelemben a Bygmalion-ügy egy az egyben politikai, és nem is igazán bízhatunk a különböző szivárogtatásokban (abban a friss infóban sem, hogy esetleg korábban kezdődött a csalássorozat és nem csak a kampányhoz kötődik, hanem egy másik, párton belüli költségtúllépés ügyhöz!).

A Sarkozy-féle kampány-vonal felvetése a Bygmalion ügyvédjétől érkezett, azzal, hogy a párt zsarolta a céget, vagy így számláznak, vagy nem kapják meg a pénzüket: jogos tehát itt is feltenni a kérdést, hogy mennyire bizonyított ez? Jean-François Copé egyik bizalmasa és kabinetfőnöke, Nicolas Sarkozy helyettes kampányfőnöke egyébként nyilvánosan elismerte, hogy a számlás csalás a kampányköltségek túllépése miatt kellett, viszont hozzátette, hogy sem Sarkozy, sem Copé nem tudott a történetről. (Igazat mondott-e vajon, vagy úgy voltak vele, hogy valakinek buknia kell, bukjon ő, hivatkozzon erre és ne rántson magával senki mást?)

További feljelentések, további ügyek

További kényes ügyek is felpiszkálták a nyomozók érdeklődését. A Bygmalionnak furcsa, versenyeztetés nélküli szerződései voltakFrance Télévisions-nal, ráadásul úgy, hogy a Bygmalion egyik alapítója a tévé alkalmazottja volt a cég alapításának a pillanatában. Az ügy egy tévés szakszervezet feljelentése nyomán pattant ki. Hasonló nyomozások folynak különböző önkormányzati szerződések miatt is, végül pedig 2014 közepén kipattant egy újabb túlszámlázási ügy, amely ezúttal az UMP parlamenti frakcióját érinti.

Az biztos, hogy nem tudunk semmi biztosat

Csak a nyomozás, és a hivatalos hatósági kommunikációk állapíthatják meg, hogy valójában mi történt, miért, és az kinek a felelőssége. És ahogy a francia igazságszolgáltatást ismerjük, erre azért még jó néhány évet várhatunk. De azért találgatni lehet.

Kommentek

Kommentek