Manuel Valls miniszterelnök a külvárosi apartheidről

A külvárosi zavargások tizedik évfordulóján a francia kormány diszkriminációellenes intézkedéssorozatot jelentett be hétfőn a leszakadó rétegek felzárkóztatására és a gettósodás elkerülésére. 

Manuel Valls miniszterelnök kormányának 17 tagjával látogatott el a Párizstól észak-nyugatra található, elsősorban bevándorlók által lakott Les Mureaux nevű településre, hogy újabb intézkedéseket jelentsen be a francia külvárosokban szerinte tapasztalható “területi, szociális és etnikai apartheid” leküzdésére.

“Tíz évvel ezelőtt hazánkat több heten át tartó zavargások rázták fel, amelyek mindenkire hatással voltak. A fájdalom, a képek, a sebek még itt vannak velünk” – fogalmazott a kormányfő. “Hagyni a dolgokat maguktól menni, az állandó robbanás közeli helyzetbe sodorja a társadalmunkat” – tette hozzá.

A külvárosi zavargások 2005. október 27-én kezdődtek a Párizshoz közeli 28 ezres lélekszámú Clichy-sous-Bois-ban, miután a rendőrség által egy állítólagos betörés miatt üldözött fiatalokat halálos áramütés ért egy trafóházban, ahol menedéket kerestek. Az áramütés egy 15 és 17 éves életét oltotta ki, egy társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba. A haláleset után külvárosi fiatalok összecsaptak a helyszínre kivonuló rendőrökkel és tűzoltókkal, autókat és középületek gyújtottak fel, kirakatokat törtek be. A randalírozások néhány nappal később az egész országra kiterjedtek: november 17-ig 10 ezer gépkocsit és háromszáz középületet gyújtottak fel Franciaországban. Az összecsapások során 130 rendőr és randalírozó sebesült meg.

A szinte teljes kormány külvárosi megjelenését az ellenzéki jobboldal azzal magyarázta, hogy a decemberi regionális választások előtt, amelyeken a felmérések szerint a kormánypárt jelentős vereséget szenvedhet, a baloldal megpróbálja ismét maga mellé állítani a külvárosokat. 2012-ben ugyanis a francia külvárosok lakosságának többsége François Hollande szocialista államfőre adta a voksát.

A miniszterelnök visszautasította a vádakat, jóllehet a kormány tagjai nem sok helybelivel találkoztak, hanem egy épülő rendőrőrsöt és egy új lakótelepet kerestek fel, és a kiürített utcákon sétáltak.

“Nem a negyedek visszahódítására vagyok itt, nem a lakosok visszahódítására jöttem. És azok, akik csak ebből a szemszögből látják a dolgokat, nagyon tévednek azokat a kihívásokat illetően, amelyekkel az országnak szembe kell néznie” – hangsúlyozta a kormányfő.

Manuel Valls közzétette annak a 36 településnek a listáját, amely nem tett eleget annak a törvénybeli kötelezettségnek, amely kötelezően előírja szociális lakások átadását.

A fiatalok és a rendőri erők közötti, “még mindig gyakori nézeteltérések feloldására” a miniszterelnök megerősítette, hogy a rendőrök ezentúl mellkasukra erősített sportkamerákkal fognak közlekedni, amelyek minden rendőri beavatkozást és igazoltatást rögzíteni fognak. A kormányfő azt is jelezte, hogy az év végig a munkaerőpiacon szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fog végezni a kormány a bevándorló származású fiatalokkal szembeni diszkrimináció megakadályozására, valamint tíz, problémás külvárossal rendelkező nagyvárosba megbízottakat nevez ki.

(MTI)


Nem felejtettél el valamit? Iratkozz fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkold a Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kommentek

Kommentek