Franciapolitika ma

Ismét inzultálták Eric Zemmourt (cikkem a TEV.hu-n)

“Az utcán inzultálta, követte egy férfi az éppen a bevásárlását intéző Eric Zemmourt, a Le Figaro és a Cnews publicistáját. A támadó azt állította, le is köpte az újságírót, sőt, a támadást rögzítette, majd az interneten kommentálta. Pontosabban az újságíró támadója a közösségi médiában dicsekedett a tettével, Haram La Gratuité (@haramdims) név alatt, köszönve az iszlám-csőcselék támogatását. Tettét egyébként azzal magyarázta, hogy Zemmourral nem lehet beszélni.

Az ügyészség megkezdte a nyomozást. Sajtóhírek szerint gyorsan halad az ügy, ugyanis az elkövető megvan és szeptember 9-én bíróság elé áll, bűnügyi felügyelet alá került. Az illető később sajnálatát fejezte ki, és azt állította, hogy elragadtatta magát, de valójában nem köpte le Zemmourt. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy ilyen történik: már márciusban is lehetett hallani arról, hogy belekötöttek az utcán sétáló Zemmourba (akkor csak azzal piszkálták, hogy balszerencse, most nincs iszlám, csak részleges munkanélküliség [vagyis amikor a munkaszerződés- és viszony megmarad a nehéz helyzetben lévő cégnél, de az állam már fizet a munkavállalónak]).

A cikk folytatását itt olvashatjátok.

Kommentek

Kommentek