Hogyan kaphatott Marine Le Pen MKB-hitelt (kiegészítések a Telex kérdéseihez)

32 nap: Hogy kaphatott Le Pen MKB-hitelt?, avagy válaszkísérlet a Telex kérdéseire

Ma reggel végigfutott a magyar sajtón (először a HVG hozta), hogy a Marine Le Pen vagyonnyilatkozatából kiderült, az általa kapott magyar forrású hitel az MKB-tól származik. Az infóra aztán jöttek a további magyar nyelvű cikkek, a Telex például tíz pontos véleményszöveget írt arról, hogy miért lehet kockázatos a tranzakció. Ebben a publicisztikában van három olyan konkrét pont, amelyhez Franciaország-szakértőként tudok pár hasznos kiegészítést tenni. Ez következik.

De előbb egy kis háttér!

Először is fontos tudni, hogy a francia rendszerben a kampányfinanszírozás utófinanszírozási jellegű. Azaz a jelöltnek magának kell megoldania, hogy rendelkezésére álljanak a szükséges források (saját pénzből, hitelből, adományból). Ha eléri az 5%-ot, akkor az állam – a számlák tételes átvizsgálása után – visszatéríti a jelöltnek a költségek 47,5%-át. Aki nem éri el az 5%-ot, annak ez a visszatérítési ráta 4,75%-os. Felmerült a lehetőség (sőt, ígéret volt), hogy létrejön egy ún. demokráciabank egyfajta végső garantorként a piaci hitelhez nehezen jutó jelöltek számára, de ez 2017 óta látványosan elmaradt. Bár van, aki még ma is harcol érte. A piaccal kellett tehát a jelölteknek idén is megharcolni. A korábban orosz finanszírozást kapó Le Pennek is így kellett tennie, aki idén az oroszokhoz már nem fordulhatott, mert az új kampányfinanszírozási szabályok szerint unión kívülről kampányhoz nem jöhet forrás.

Mi van, ha Marine Le Pent elüti a villamos?

Az első, és legfontosabb, amikor az írja (kérdezi) a Telex szerzője, Brückner Gergely, hogy:

Mit gondolt ez a bank és a munkatársai arról: mi a garancia arra, hogy a bank vissza fogja kapni ezt a pénzt? Lehet azt mondani, hogy majd biztos jól szerepel, mert a közvélemény-kutatások ezt mutatják, ha pedig átlép egy küszöböt, már kap állami forrást is. De mi van, ha Marine Le Pent elüti egy villamos, ha a putyini kapcsolatai miatt elfordulnak tőle a szavazók, vagy csak tévednek a közvélemény-kutatók? Lehet, hogy felszálló ágban van a politikai csillaga, lehet, hogy esélyes, de ezek nem egy banki fedezetvizsgálat prudens szempontjai.

“Marine Le Pen hitelezése súlyos kockázatot jelent Magyarországnak, és aligha piaci tranzakció volt”, Telex.hu, 2022. március 9.

A kérdés jogos, de a francia politikában 2017 óta van erre – ha nem is jól bejáratott, de legalább innovatív – megoldás. 2017-ben az exbankár Emmanuel Macronnak sem nagyon akartak hitelt adni a bankok. A csapata ezért egy okos ötlettel azt találta ki, hogy – több biztosító révén – egyedi biztosítási termékkel fedezik le a hitelt, amely egyrészt életbiztosítás (vagyis fizet, ha Macront elüti a villamos), illetve biztosítás “az 5% ellen” (ami fizet, ha Macron nem éri el az 5%-ot). Mivel van ilyen példa a közelmúltból, elképzelhető, hogy valamilyen hasonló termékkel fedezték le a személyesen Marine Le Pennek folyósított hitelt is (erről ugye nem sokat tudunk konkrétat, de ez lenne a legtisztább és leglogikusabb megoldás).

A személyi kockázat ügye

Ezek után azt a kérdést teszi fel a szerző, hogy:

Ekkora hiteleket Magyarországon vállalatok, vagyis gazdasági társaságok kapnak, elsősorban beruházásokra. Hogyan lehet ekkora hitelt adni egy személynek? Marine Le Pen hitelezése esetében óriási a személyi kockázat.

u.o.

Először is a vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy Marine Le Pennek van ingatlanvagyona (egy része adomány, ajándék), ami részben fedezetként szolgálhat a hitelhez. Ami nem derül ki, hogy esetleg van-e kezese, adóstársa az ügyletnek. Márpedig Jean-Marie Le Pen – aki mikropártja révén korábban is hozzájárult kölcsönökkel lánya kampányaihoz, még a viták és a kizárása ellenére is – kijelentette, hogy idén őt támogatja politikailag. (Direktben pénzt nem adhatott a kampánynak, mert az ebben a nagyságrendben tilos, de simán el tudok képzelni olyan konstrukciót, amelyben mégis segített, mondjuk kezesként, mert a fizikai személyek kezességét nem tiltja a törvény, miközben a jogi személyekét igen.) Kevesen tudják, hogy Jean-Marie Le Pen Franciaország egyik leggazdagabb politikusa, aki vagyonát amúgy öröklés útján szerezte (egy szimpatizáns hagyta rá). Nem mondom, hogy ez történt, csak felvetek egy lehetőséget – amit akkor tudnánk ellenőrizni, ha ismernénk az ügylet részleteit. Hozzáteszem, kezes ez alapján bárki lehetett. Bárki.

Mennyire fontos politikailag Marine Le Pen?

Végül, a Telex azt a kérdést teszi fel, hogy:

Egyáltalán mennyire komoly az a francia politikus, akinek az EU második hatalma a hazai terep, de Magyarországról, egy sokkal kisebb országtól kell finanszírozást szereznie? Ez önmagában jelzi, hogy nem komoly politikai tényező – hogy lehet őrá tenni?”

u.o.

A kérdés távolról nézve indokolt, de nem feltétlenül a kortárs francia politikatörténet ismeretében. Marine Le Pen a jelenlegi állás szerint az elnökválasztási verseny 2. helyén áll, és a második fordulóban (ma) 43%-ot szerezne Macron ellen (és jobban szerepelne, mint a mérsékelt republikánus Valérie Pécresse). Ez önmagában jelentős politikai szereplővé teszi. A finanszírozási nehézségei nem a politikai komolytalanságából, hanem a pártja évtizedes elutasítottságából, rossz imázsából, valamint a büntetőügyekkel és nyomozásokkal terhelt finanszírozási múltjából következnek. De ez már egy másik történet.

Ja, és:

32 nap van hátra az első fordulós urnazárásig
32 nap van hátra az első fordulós urnazárásig

A választással kapcsolatos további elemzéseket itt olvashatod.

Kommentek

Kommentek