Griveaux, avagy Borkai-ügy à la française?

Mint arról értesült a világ és a francia közvélemény, visszalépett a párizsi főpolgármester-jelöltségtől Benjamin Griveaux, a vezető kormánypárt, az En Marche jelöltje. Egyébként sem állt jól (egyik párttársa “ráindult”, megnyitva az utat, pontosabban szélesre tárva a kaput az inkumbens, a szocialista Anne Hidalgo újrázása előtt). A nehéz helyzetben lévő Griveaux a privát életét nyilvánosságra hozó, szexuális tartalmú videók és üzenetek után úgy ítélte meg, feladja a versenyt.



1. Ebben az ügyben – a magyar közönség számára logikus párhuzamként adódó esetekkel, a Borkai-üggyel, vagy a Gréczy-üggyel ellentétben – nem merül fel sem közpénzek áttételes használásának, sem pedig szexuális zaklatásnak a gyanúja-vádja. Egyelőre legalábbis nem – viszont így a párhuzamok nem teljesen pontosak. Ami közös mindhárom ügyben, az a szexuális tartalom interneten keresztüli nyilvánosságra kerülése. A Griveaux-ügy a mai ismereteink szerint tehát politikai célú revenge porn, ami Franciaországban bűncselekmény, s a nyilvánosságra hozók e sorok zárásakor már őrizetben is vannak.

Ellenvetésként fel lehet hozni, hogy azért megcsalás és hűtlenség van a Benjamin Griveaux személyéről nyilvánosságra kerültekben, esetleg némi képmutatás is. A nyilvánosságra hozó aktivista éppen azzal érvelt, hogy Griveaux játszotta nyilvánosan a példás családapát, miközben párhuzamos életet élt.  Benyomásom szerint nem a konzervatív pater familias kép volt a baloldalról érkező Griveaux főbb üzenete a francia politikában, bár valóban jelentek meg a magánéletéről is cikkek-interjúk, ahonnan megtudhattuk, hogy reggelente mindenképpen ő viszi a gyerekeket suliba. Nyilván ha az értékkonzervativizmus politikai üzenet, ha – mondjuk – a francia politikai katolicizmus egy képviselőjéről van szó, politikailag kockázatosabb félrelépni, hiszen a szexuáletika, a család stb. egy bizonyos felfogása ott alapvető politikai üzenet.

Ráadásul általánosságban a privát dolgok a franciákat – szemben az amerikaiakkal – a tapasztalatok szerint annyira nem szokta érdekelni, sőt, kifejezetten megengedőek az efféle dolgokkal.

Emlékezzünk François Hollande kismotorozására a szeretőjéhez, miközben a hivatalos barátnőjével élt az Elysée-palotában! Érdekes volt, nyilván hírértékű is, de Hollande nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy nem tudta a munkanélküliséget időben és érezhetően csökkenteni, és elvesztette a támogatottsága egy részét még a saját pártján belül is. De nem érdekelte eddig a franciákat a nyilvános válás és újraházasodás (Nicolas Sarkozy esetében), sőt, még a párhuzamos család, szeretőtől született gyerek sem (mint François Mitterrand esetében, igaz, erről a dologról sokáig nem is értesültek a választók). És persze Jacques Chiracról is mindenki tudta, hogy nem csak Bernadette-ért rajong, hanem úgy általában a női nemért, ami olyan dolog, hogy tudvalevőleg szexben végződik időnként.

2. Felmerül hát a kérdés, hogy Griveaux miért dobta be a törülközőt, ha annyi derült ki, hogy megcsalja a feleségét, és szexelni is szokott. Változott valami a a francia közéletben? Most máshogy gondolkodnak a franciák? Puritánabbak lettek? A nevetségessé válás talán nem elég magyarázat a verseny feladására (hallottam ilyen érvet is), hiszen a közéleti síkon Griveaux az áldozat, ebben nincsen semmiféle vita. Párizsban ráadásul statisztikailag minden második házasság válással végződik, ilyet is láttak már a választók tehát. De akkor mi az új, vagy a más?

Nos, a korábbiakhoz képest a közösségi média ereje változás. Viszont ez új dilemmákat vet fel: kérdés, hogy erre a növekvő erőre a törülköző bedobása-e a hatékony válasz. Ha egy elit azt akarja, hogy privát, az illegalitás gyanúját fel sem vető szexvideókkal ne lehessen senkit zsarolni – és a francia politikai elit a tegnapi reakciók alapján láthatóan ezt akarja Mélenchontól kezdve Le Penig bezárólag -, akkor a felmerülő ilyen esetekben nem az a helyes (értsd: hatékony) válasz, hogy jön a videó, és holtan dőlünk össze a harcmezőn. Azzal, hogy Griveaux levonult a pályáról egy videóüzenetben, azzal azt is üzente, hatékony a szex-fegyver, azaz érdemes vele próbálkozni (a lemondó videót lásd a cikk végén).

3. A feladásra természetesen potenciális magyarázat lehet, hogy Griveaux egyébként sem állt jól, s bár elég jól megjegyezhető és szimbolikus volt a 100.000 eurós ígérete a párizsiaknak, valójában állandóan Cédric Villani “ráindulása” árnyékában állt a kampánya, és nagyon nem állt nyerésre, sőt. Griveaux-nak tudnia kellett, hogy elméletben nyerhet, de a gyakorlatban Villani – miután az En Marche és a köztársasági elnök nem tudták megoldani a pályáról eltakarítását – hatékonyan hozzájárulhat ahhoz, hogy egyikük se legyen a nap végén főpolgármester. Elképzelhető, hogy a magánéleti információk nyilvánosságra hozatala volt a feszültségek sorában az utolsó csepp.

Mint ahogy az is elképzelhető magyarázat a visszalépésre, ha a megcsalós anyag nyilvánosságra kerülése instant magánéleti-párkapcsolati válságot eredményezett Griveaux életében. Mindenki tudja, hogy egy magánéleti válság akkora lelki terhet jelent és annyi erőforrást köt le, hogy amellett egyszerűen kampányolni nem lehet.

4. Nem lennék meglepve, ha az orosz menekült-aktivistát, Piotr Pavlenskit, aki a videót nyilvánosságra hozta, példásan – értsd: példát statuálóan – megbüntetnék, méghozzá az elit teljes egyetértése mellett. A él nyilvánvalóan az lenne, hogy lehetőleg keveseknek jusson eszébe a jövőben hasonló eszközökkel operálni (a példás büntetésre vonatkozó felhívások már el is kezdődtek, kormánytagoktól is, s igazán látványosan senki nem beszélt eddig ki, mindenki elítélte a videó nyilvánosságra hozatalát).

A szóban forgó aktivista Vlagyimir Putyin rendszere elől menekülve érkezett Franciaországba, de erősen kritizálja Macron elnökségét is, és azt mondja, hogy az anyagok nyilvánosságra hozatala politikai tett a részéről (úgy látom, hogy a francia politikai elit nem akar besétálni ebbe az utcába és egyszerű bűncselekményként kezeli). Nem lennék meglepődve azon sem, ha az orosz aktivista személye miatt lenne egy kisebb vita arról, hogy ki, mibe és milyen feltételek mellett avatkozhat be, és persze nem lennék meglepődve, ha felmerülne az Oroszország-kérdés is. Mi van, ha valaki névtelenül, külföldről publikál egy ilyen, politikai relevanciával nem igazán bíró – zaklatási vádat vagy illegalitást fel nem vető – anyagot, de ezzel is befolyásolja a politikai élet folyását? A 2017-es elnökválasztásban már volt egy ilyen külső – ráadásul a jelenlegi ismereteink szerint orosz eredetű – beavatkozási kísérlet (a Macron-kampány meghekkelése, az ún. “Macronleaks”), így a kompromat-probléma biztosan ott van az elitek fejében. Apropó, kompromat: ennek a lehetőségét Marine Le Pen vetette fel. Úgyhogy a klasszikus csapda lehetőségéről is biztosan sokat beszélnek most a párizsi szalonokban, irodákban és köztársasági palotákban. (“Ki lesz a következő?”)

5. A franciák nincsenek az efféle puritanizmushoz, “amerikai stílusú” kampányoláshoz hozzászokva, de az teljesen egyértelmű, hogy a közösségi média világában ez majdhogynem elkerülhetetlen. A francia politikai életet most egy olyan ember borította meg, aki személyében és szemléletében sem a francia politikai kultúra része, szembe is megy azzal, és tudatosan tette, amit tett. A politikai elit erre nem tud nem reagálni, akármennyire is idegenkedik. Két stratégia adódik: rövid távon alkalmazkodni, azaz kicsit paranoidabb módon eljárni, óvatosabban videózgatni és csetelgetni, másrészt viszont büntetőjogi, szabályozási vagy egyéb úton elejét venni ezeknek az ügyeknek,ha kell, a GDPR-rendelet mintájára és uniós szinten. A folyamatokat kontrollálni semmiképpen sem lesz könnyű, hiszen ami évtizedekig működőképes megoldás volt – a rádió, a tévé, és a print sajtó kontrollja – az internettel szemben nem segít. Ha egy dolog hódítóútra indul, ha igaz, ha nem, ha releváns, ha nem, nehéz leszedetni. Leszedeted, majd máshol visszatöltik, és kezdődik előlről (plusz ha leszedeted, többen értesülnek róla, és hát éppen nem ezt akartad).

A franciák szeretik a gyakorlati jelentőségű elméleti vitákat, és ez az ügy kiválóan alkalmas a modern technológia vs. magánélet című vita megnyitására…

Időközben kiderült, hogy a hagyományos sajtó – még a radikális baloldali is – rendelkezett a videókkal, megkapta azokat, de nem hozták azt le, mert úgy gondolták, nincs politikai relevanciájuk, például nem merült fel zaklatási vagy korrupciós szál velük kapcsolatban. Ugyanakkor a közösségi médiát az efféle szerkesztési elvek, a politikai relevancia hiánya hidegen hagyták. A kapuőrök világa tehát láthatóan véget ért Franciaországban is – a szellem pedig kint van a palackból. Kezdődhet a vita a magánélet határairól.

+1. Most nyitott a dilemma, hogy ki lesz az, aki beugrik Griveaux helyére az En Marche főpolgármester-jelöltjeként. Ki vállalja egy hónappal a választás előtt? Az idő szorít, hiszen március 15. az első forduló, március 22. a második, és március 29. a polgármester megválasztásának a napja – vagyis a megalakuló közgyűlésben addigra kell a főpolgármester mögötti koalíciót szükség szerint összerakni. Tehát ki legyen? Egy beugró, aki alig ismeri a folyamatokat, nem dolgozik benne hónapok óta? Aki jó eséllyel hibázik és ugyanúgy veszít, mint Griveaux tette volna? Vagy legyen  a disszidens Villani, akit éppen kizártak az En Marche-ból? Lehet-e a pártárulás jutalma a főpolgármesterség?

Ezen a hétvégén különösen szeretnék légy lenni az En Marche központjának és a köztársasági elnök dolgozószobájának a falán. Van min agyalniuk.

És akkor itt van Griveaux lemondó videója (nem, nem a szexvideó):

Comments

comments

One Reply to “Griveaux, avagy Borkai-ügy à la française?”

Comments are closed.