menedékkérelmek

Belügyminiszter: muszáj szelektálni a migránsok között

Gérard Collomb francia belügyminiszter szerint muszáj szelektálni a migránsok között; szétválasztani a politikai menekülteket és a gazdasági bevándorlókat, mert Franciaország nem tudja őket “exponenciális módon” befogadni.

“Tavaly 100 ezer menedékkérő érkezett, ez 7 százalékkal több mint az előző évben, ami 23 százalékos növekedés volt az azt megelőző évhez képest” – mondta vasárnap a belügyminiszter a France Inter közrádióban.

“A menedékjogi elhelyezés 2012 óta duplájára nőtt. A sürgősségi szállások száma megduplázódott. Nem tudjuk ezt a végtelenségig fokozni” – hangsúlyozta a tárcavezető, megemlítve, hogy évente 2 milliárd eurót (mintegy 624 milliárd forint) költ a kormány a menedékkérők ellátására.

Nem fogadhatunk be mindenkit exponenciális módon, ahogy egyesek azt szeretnék. Azt mondják, hogy nem szükséges szelektálnunk, nem kell választanunk azok között, akiknek menedékre van szükségük és a gazdasági bevándorlók között. De igen! Muszáj megtennünk, mert egy adott pillanatban nem fogunk tudni mindenkinek jövőt biztosítani” – fogalmazott Gérard Collomb.

A miniszter szerint amennyiben a törvények tiszteletben tartása mellett a kormány nem rendezi a problémás kérdéseket “egyrészt befogadással, másrészt azok kitoloncolásával annak, akiknek nem jár a befogadás, akkor olyan mozgalmat gerjeszt, amely szélsőséges gondolkodáshoz vezet” – szögezte le, utalva arra, hogy a német parlamentbe “99 szélsőjobboldali képviselő” jutott be a választásokon.

“Az idei januárban a tavalyihoz képest 29 százalékkal több embert toloncoltunk ki” – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a kormány a befogadás elvét maradéktalanul tiszteletben tartja.

“Igen, maradéktalanul. De ez érvényes most, viszont nem tarthat tíz éven át. Meg kell hozni bizonyos intézkedéseket, hogy az átmeneti állapot helyett jövőt biztosítsunk (a menedékkérőknek)” – hívta fel a figyelmet a belügyminiszter.

Franciaországban egyes menekülteknek éveket kell várniuk sürgősségi ellátóhelyeken arra, hogy megfelelő szálláshoz jussanak és megkezdődhessen az integrációjuk a társadalomba. A kormány ennek felgyorsítása érdekében márciusban új menekültjogi és bevándorlási törvényt terjeszt a parlament elé. A tervezetet a február 21-i kormányülésen vitatják meg a miniszterek. Ebben az is szerepel, hogy az elutasított menedékkérők fogvatartási ideje megduplázódik 90 napra (egyes esetekben 135 napra) annak érdekében, hogy a kitoloncolást végre lehessen hajtani. Ezzel párhuzamosan pedig a kiutasítási határozattal szembeni fellebbezési idő lerövidül.

(Szöveg: MTI, kép: pixabay.com)

Kommentek

Kommentek