LREM: hullanak a képviselők, Macron bajban?

Az elmúlt években több mint egy tucat képviselő hagyta már ott a vezető kormánypárt frakcióját. Kedd este Emmanuel Macron köztársasági elnök fogadja az En Marche (LREM)-frakció képviselőit, hogy megnyugtassa a zúgolódó honatyákat és honanyákat.  Ez a jelenség a francia sajtót mintha meglepné, pedig semmi meglepő nincs benne. De a dolog mindazonáltal nem kockázat nélküli a köztársasági elnök 2022-es ambícióira nézve.

Amikor Emmanuel Macron köztársasági elnök lett 2017-ben, sokat beszéltünk arról, hogy politikai újoncokkal és amatőrökkel van tele a kormánypárt, vagyis az LREM (En Marche) új frakciója. Nem meglepő: a régi elitből összeszedett képviselők mellett sok lett itt a civil, a szakember, aki soha nem politizált, hane, a semmiből rögtön a parlamentbe ugrott (s nem járták végig sem a pártos ranglétrát, sem a helyi politika buktatóit).

Az új politikai elit tagjai többségükben nem ismerték a politikát és politika logikáját, nagyon kedves, naiv elképzelésekkel érkeztek a Nemzetgyűlésbe és a kormányzatba. Emlékeztetőül, ennek a nyomai már rögtön a frakció megalakulásakor látszottak. Idézem magam egy korábbi posztból, ami – ha kattintanál, ne lepődj meg! – valamiért csak a korábbi Franciapolitika-oldalon érhető el valamilyen transzfer-hiba miatt:

“A cikkecske szerint múlt hétvégén összeültek az új macronista nemzetgyűlési frakció tagjai. A találkozón Richard Ferrand frakcióvezető kijelentette, hogy az elnöknek tíz évre van szüksége a reformmunkához, továbbá / tehát a cél Macron 2022-es újraválasztása. Aki ismeri a politika, és a politikusok gondolkodásmódját, annak ez az üzenet nem meglepetés, hanem evidencia – persze, hogy az újraválasztás a cél! Ismerjük a közhelyet: a következő kampány a választás másnapján elkezdődik. Az igazán érdekes azonban az, hogy mennyire megrökönyödnek ezen egyesek. Az egyik frakciótag még le is nyilatkozza, hogy milyen ügyetlen dolog újraválasztásról beszélni, “amikor annyi mindent kell tanulnunk” (kiemelés tőlem)… Nos, igen, sokat kell tanulniuk az újoncoknak… Első körben azt, hogy a profi politikus az újraválasztásán dolgozik, és ez nem ügyetlen, nem meglepő, hanem ez maga a politikai logika.”

Az idézett “cikkecske” itt van, ha érdekelne. Én magam máshol is írtam erről  a “naivitás-kockázatról”, rögtön a választás után, tehát már 2017-ben, hogy tudniillik ez még komoly gondot okozhat Macronéknak. Mint látjuk, okoz, okozott is.

Mellesleg a képviselők nemcsak újoncok, hanem politikailag gyengék is. Francia kollégák aláhúzzák, hogy ennek alapvetően strukturális okai vannak. A képviselők politikai súlya és beágyazottsága, személyes bázisa kicsi, miközben a többség vezetője, Édouard Philippe miniszterelnök nem a Macron-mozgalomból jött (hanem a republikánusoktól). A képviselők politikai súlyának kicsiségét tehát épp az okozza, hogy mindannyian az elnöknek köszönhetik a pozíciójukat, neki vannak lekötelezve, ellenerő nincs mögöttük. Ehhez jön hozzá az említett jelenség – a kilépők és elégedetlenkedők nyilatkozatokból most is érződik -, hogy az újoncok egy része tényleg őszintén elhitte, hogy “lehet más a politika”, miközben a politika szabályai Emmanuel Macron megválasztásával és hatalomgyakorlásával természetesen nem változtak meg. Ez érezhetően komoly csalódást okozott számukra.

Kritikus pont, hogy az En Marche kormánypártként logikusan pártként kezd működni, így a pártvezetés dönt el bizonyos dolgokat, a pártdemokrácia viszonylag szűk teret kap. Valóban egy elég központosított mozgalomról van szó – de az En marche / LREM számára a másik oldalon éppen az az egyik nagy kihívás, hogy új mozgalomként nem mindig és nem is annyira jól szervezett pártként működik (a helyi beágyazottsága például nagyon alacsony, és ezért igyekszik mindenféle baloldali és jobboldali jelölteket támogatni, kissé felpumpálva a márciusban várható önkormányzati eredményeit…). Tehát a képviselők nehezményezik, hogy a valós befolyásuk kicsi – de nem véletlenül. Egyes beszámolók szerint a képviselők egy része egyébként továbbra is kötődik Emmanuel Macronhoz, de a párthoz mint közösséghez nem.

2020. február 1-én a naptárra nézve azt látjuk, hogy eddig  19 képviselő lépett ki az LREM-frakcióból, hármat kizártak.

A széthúzás nemcsak a frakcióra jellemző, hiszen a párizsi En Marche-széthúzásról (és potenciális önkormányzati vereségről) már korábban is írtam itt és itt. A Reuters szerint mintegy 20 nemzetgyűlési képviselő támogatja a disszidens Cédric Villani matematikus párizsi jelöltségét, miközben az LREM hivatalos jelöltje nem más, mint a pártvezetés által kijelölt volt miniszter, Benjamin Griveaux (az ő legutolsó ígéretéről – 100.000 euró a párizsiaknak lakásvásárlása -, mivel figyelemre méltó volt, itt írtam).

A frakció-hangulat egy ideje depressziós, a La Croix szerint mintegy 60 képviselő nem jár a frakcióülésre, úgyhogy meg is tiltották, hogy munkatársak jöjjenek helyettük. Mondanom sem kell, ennek a hatvan képviselőnek a – de iure, de facto, mindegy – elvesztése konkrétan a kormányzati többséget veszélyeztetné egy olyan pillanatban, amikor nagyon is szükség lenne rá. Kritikus időszak következik a parlamentben, s különösen a Nemzetgyűlésben, hiszen február 17-én kezdődik a nyugdíjreform tárgyalása, és még ebben az ülésszakban el akarják fogadni, a javaslatot, tehát nyár végéig (az első olvasat lezárására a kormány szándékai szerint még a március 15-i önkormányzati választás előtt sor kerülhetne). A képviselők érezhetően idegesek amiatt, hogy egy csomó dolog, amiről szavazni kell előbb-utóbb, még nem is ismert, nem lehet például tudni, hogy az áprilisban véget érő finanszírozási tárgyalássorozat a szociális partnerekkel mire fut ki (de nem véletlenül áprilisban ér ám véget, így van ez kitalálva…).

A leginkább akut, egyben a legfrissebb “lelki probléma” az LREM képviselőinél, hogy a többségi frakció a munkaügyi miniszterrel egyetértésben nem szavazta meg az elhalálozó gyermekek szüleinek adott plusz szabadság meghosszabbítását, és az elnök rendre utasította őket, márpedig ha emberségre kérik az embert, az barátok között is elég megalázó.

Ahogy az is sokakat zavar, hogy a LREM frakciójának egy része balról, másik része jobbról jön, miközben az elnök politikája az elmúlt időszakban jobbra tolódott. A legutóbbi és legerősebb feszültséget a balosokkal például Emmanuel Macron migrációs ügyben kifejtett “keményebb” (valójában nem annyira “keményebb”) álláspontja okozta, ami a pártfrakció balszárnyának nem tetszett. De a sárga mellényesek okozta turbulencia és az idő múlása is nehezítette a frakcióban a jó hangulat fennmaradását.

A nyugdíjreform egy újabb kihívást jelent. Mint említettem, a plenáris ülésen február 17-én kezdődik a tárgyalás, de bizottsági szinten már megkezdődött a mintegy 22.000, deklaráltan obstrukciós célú módosító megtárgyalása. A kormány tagjai egyelőre nem akarnak beszélni arról, hogy esetleg a 49-3-as alkotmányos cikkely alkalmazására lehet szükség (azaz a törvényjavaslat szavazás nélküli elfogadtatására, a parlamentet tulajdonképpen megzsaroló alkotmányos cikkely kormányzati alkalmazására kerülhet sor). De a sajtóban egyre többen említik ennek a lehetőségét, tehát a dolog benne van a levegőben. Ha alkalmazni kellene, akkor nyilvánvaló, hogy Emmanuel Macronnak további képviselői elszivárgásra kellene számítania.

Most 300 LREM-képviselő van (a koalíciós és egyéb odacsapódókat most nem veszem figyelembe), ami már nincs messze a 289-es abszolút többségtől. Ha a nyugdíjreform miatt nő a feszültség, esetleg fennmarad, felerősödik a képviselőkkel szembeni egyre rendszeresebb fizikai erőszak, ki tudja, hogy meddig esik az a 300.

A nyugdíjreformot el lehet fogadtatni, De Gaulle tábornok és bajtársai azért így fogalmazták meg az 1958-as alkotmányt, hogy a parlament soha ne tudja bénítani a kormányzást, tulajdonképpen még akkor se, ha a kormány egy-egy ügyben elveszíti a többségét (ezt a koncepciót racionalizált parlamentarizmusnak hívták, és a parlament gyorsan megértette, hogy nem érdemes megvonnia a bizalmat kormánytól, mert annak jó eséllyel mandátumvesztés a vége).

De ha 2022-re tekintünk, Emmanuel Macronnak a legkevésbé sem érdeke, hogy az legyen a nagy politikai-parlamenti sztori, mint ami Hollande elnök  esetében volt (vö. parlamenti lázadók, belső viták, többség praktikus elvesztése…). Mert ugye – szólhat az ellenfelek politikai érve, és nem minden alap nélkül – hogy akar valaki egy Franciaország nagyságú és erejű országot kormányozni, hogyha 350 amatőr, neki lekötelezett képviselővel sem bír?

Érdemes figyelni a fejleményeket tehát.

Kiemelt kép: pixabay.com

Comments

comments

One Reply to “LREM: hullanak a képviselők, Macron bajban?”

Comments are closed.