Nem nyomoznak tovább a kirúgott Macron-miniszter ellen

Richard Ferrand (source: Assemblee Nationale)

A brest-i ügyész bejelentette, hogy nem nyomoz tovább Richard Ferrand En Marche-frakcióvezető ellen, akinek azért kellett távoznia Edouard Philippe első kormányából, mert az ellene felmerült korrupciós ingatlanügy politikailag is kellemetlenné vált az új elnök számára. A gyanú egy része nem állt meg az ügyészség szerint – más része viszont elévült, így nem lehet nyomozni miatta. Continue reading “Nem nyomoznak tovább a kirúgott Macron-miniszter ellen”

Eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt

Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban – közölte a vádhatóság.
Continue reading “Eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt”

242. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók

Hónapok óta nyomozás folyik Jean-Mari Le Pen EP-képviselő, a Nemzeti Front alapítója ellen. A gyanú: adócsalás és vagyon elrejtése külföldi bankszámlákon keresztül. (Ugyancsak nyomoznak Le Pen egyik közeli munkatársa ellen, akiről azt feltételezik, hogy strómanként birtokolt egy külföldi bankszámlát.) A hatóságok november első hetében házkutatásokat tartottak a volt pártvezér lakásán és irodájában.

Continue reading “242. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók”

233. A nép túl gyorsan felejt

Alain Juppé volt miniszterelnök, bordeaux-i polgármester az egyik esélyese a republikánusok jövőre esedékes előválasztásának: ha valakivel számolnia kell Nicolas Sarkozy-nak, akkor Juppével mindenképpen. Érdekes dolog ez, mert (számomra legalábbis) éppen Juppé a jelképe annak, milyen gyorsan felejtenek a franciák.

Alain Juppé idén 70 éves. Régi motoros, legalább harminc éve a francia politika élvonalában dolgozik: egyebek mellett volt már pártelnök, képviselő, polgármester, többször külügyminiszter, 1995 és 1997 között miniszterelnök…

Sikeres ember, de nem makulátlan: ma már bizonyított, hogy Jacques Chirac korábbi párizsi főpolgármester jobbkezeként úgy foglalkoztatott városházi alkalmazottakat közpénzből, hogy azok valójában nem a városnak, hanem Juppé és Chirac pártjának, az RPR-nek dolgoztak. 2004-ben Alain Juppét a bíróság emiatt 14 hónap felfüggesztettre ítélte és egy évre eltiltotta a közügyektől. Nem a büntetés mértéke számít, mert az egyébként az első és a másodfok között jelentősen csökkent, hanem a tény, hogy Juppének papírja van róla, hogy részt vett ebben az illegális pártfinanszírozási, hűtlen kezelési ügyben (Jacques Chirac volt köztársasági elnök 2011-ben kapta meg az ezért járó két év felfüggesztettet).

Juppé most a köztársaság elnöke kíván lenni. Jogilag erre lehetősége van. Letöltötte, amit a bíróságtól kapott, nincs akadálya annak, hogy megpályázza a legmagasabb hivatalt. A franciák a felmérések szerint akár támogathatják is ebben. A franciák nemcsak felejtenek, de könnyen meg is bocsájtanak, ráadásul nagyon gyorsan, ezt tapasztalatból tudjuk: amikor Juppé visszatért az egyéves száműzetésből, melyet Québec-ben tanítással töltött, a bordeaux-i testület prompt le is mondott mandátumáról, hogy előre hozott választás révén Juppé visszavehesse a polgármesteri pozíciót. Vissza is vette.

Aki a magyar politika kíméletlenségéhez van szokva, annak nyilván furcsa a felejtés, a második esély – ki gondolná komolyan, hogy Zuschlag János vagy Simon Gábor valaha is miniszterelnök vagy államelnök lehet? Úgy tűnik, a francia rendszerben a megbocsájtás inkább elfér. (Nem mintha a francia konzervatívoknak makulátlanság ügyében nagy választéka lenne, a nagy rivális Nicolas Sarkozy ügyeinek a listája olyan hosszú, hogy neki se állok felsorolni.)

Nekem elemzőként az a legizgalmasabb, hogy az amúgy pocsékul álló szocialisták miért nem hangoskodnak jobban és miért nem emlékeztetik a szavazókat arra, hogy ezeknek az embereknek komoly “ügyeik” vannak. A magyar politika fogyasztói ahhoz vannak hozzászokva, hogy egy jól elhelyezett simongáborozás és zuschlagozás biztos nem árt, de inkább segít. Szóval miért nem használja ezt a taktikát a francia szocialista többség? Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy kéz kezet mos, van, amit jobb nem piszkálni: nem éppen Hollande elnök nevezett-e ki olyan miniszterelnököt (Jean-Marc Ayrault-t), akinek szintén volt hat hónap felfüggesztett a zsebében?

Halkan mondom, azon se háborodott fel senki, még az ellenzék sem.

***

A kezembe akadt Alain Juppé 1996-os kis könyve, az Entre nous, melyet még miniszterelnökként publikált, népszerűtlensége csúcsán. A kormányfő finoman magyarázkodik: igyekszik elmondani, miért rossz a kommunikáció, miért olyan a személyisége, amilyen, megszorít-e a kormánya vagy nem, kell-e Európa, miért nem teremtődnek új munkahelyek…

És akkor arra gondolok: a franciák, köztük a francia konzervatívok tényleg felejtenek. Nemcsak az 1997-es nemzetgyűlési feloszlatást felejtették el, melynek révén a Villepin-Juppé-Chirac hármas gyakorlatilag átadta a hatalmat a szocialistáknak, hanem azt is, hogy az országban megállt az idő, 1996 óta alig változott valami. Juppé könyvében ugyanis már 1996-ban is ugyanazok a problémák, ugyanazok a reformjavaslatok, ugyanazok a kihívások jelennek meg, mint amelyekről ma Manuel Valls és Emmanuel Macron beszél. Ha nem tudom, hogy a szöveget (névleg legalábbis) Juppé írta 1996-ban, akkor lehet, beveszem, hogy tavalyi az alkotás.

És ez a francia politika nagy tragédiája. Többségek, elnökök jönnek-mennek, de a legnagyobb horderejű ügyekben húsz év alatt sem sikerült áttörést elérni. Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a franciák kevésbé legyenek megbocsájtóak és feledékenyek, lehet, hogy itt az ideje, hogy kevesebb bizalmat adjanak azoknak, akik egyszer már leszerepeltek. A Juppé-példa alapján úgy tűnik, a francia választóknak fát lehet vágni a hátán, és meg se kottyan nekik.

Ismerem a számokat és az elemzéseket, de most értettem meg igazán, hogy miért olyan sikeres Marine Le Pen: meggyőződésem, hogy rá szavaznak azok, akik nem felejtenek, és akik nem akarnak újra és újra esélyt adni azoknak, akiket már jól ismernek. Akik évtizedek óta ugyanarról beszélnek, de nem hozzák az eredményeket. És tényleg. Itt a kezemben a bizonyíték, száztíz oldalon.

P.S. Amúgy azt mondtam már, hogy a Nemzeti Front pártpénztárnoka ellen éppen most indítottak nyomozást illegális pártfinanszírozás gyanúja miatt? És azt említettem, hogy a gyanú szerint az FN az Európai Parlamentben állított fel olyan rendszert, mint amilyet Juppé a párizsi városházán?

P.S.2. Aki szereti számon tartani a dolgokat, és szűken bánik a második esélyekkel, az azért azt is tartsa számon, hogy nem feltétlenül hófehér az, aki még nem jutott a központi hatalom közelébe. Akik a gondolatmenetben idáig eljutnak, nos, ők azok, akik otthon maradnak vagy érvénytelenül szavaznak.


Nem felejtett el valamit? Iratkozzon fel a Francia Politika-blog RSS-csatornájára és lájkolja a Facebookon, hogy ne maradjon le az újdonságokról!

126. Látszólag nyílt kártyákkal

A francia politikai elit – többek között – a nyilvános és ellenőrzött vagyonbevallás eszközét tűnik megszülni a Cahuzac-ügyre adott válaszként. Mi, magyarok tudjuk a legjobban, hogy a vagyonnyilatkozat nem feltétlenül csodaszer, arra azonban jó lehet, hogy a francia politikai elitet piszkáló konkrét adócsalási ügyre legalább látszólag rendszerszintű megoldást adjon. És nem utolsó sorban arra is remek, hogy kicsit szétzilálja az ellenzéket…

Continue reading “126. Látszólag nyílt kártyákkal”

123. Tisztult a kép

A múlt heti “korrupciós nagyhét” sok szempontból tisztította a képet a francia belpolitikában. François Hollande ugyanis megszabadult a Cahuzac-ballaszttól, és az is világossá vált, hogy Sarkozy nem fogja tudni kitérő nélkül végigcsinálni az amúgy szépen megkomponált visszatérési stratégiáját. Ettől még a kormányoldal persze bajban van – de talán egy kis időt azért nyert.

Continue reading “123. Tisztult a kép”