nicolas hulot

Lemondott Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter

Lemondott a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, volt televíziós személyiség. Emmanuel Macron államfő tiszteletben tartja “egy szabad ember” döntését és jelezte: “más formában” a jövőben is számít Hulot-ra.

“Azért esett a választásom 15 hónappal ezelőtt Nicolas Hulot-ra mert szabad ember. Tiszteletben tartom a szabadságát, és számítok az elköteleződésére más formában, ott, ahol a jövőben lesz” – mondta Koppenhágában a francia elnök Lars Rasmussen dán miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Döntését – amelyről előzetesen nem tájékoztatta sem az államfőt, sem a kormányt – Nicolas Hulot kedden jelentette be a France Inter közrádiónak adott nyilatkozatában. Távozását azzal indokolta, hogy az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt álláspontja mellett.

“Életem legnehezebb döntését hozom meg, nem akarok tovább hazudni, nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy a jelenlétem a kormányban azt jelenti, hogy a helyzet magaslatán állnánk” – fogalmazott a politikus élő adásban az őt kérdező újságírók és a teljes francia politikai elit legnagyobb meglepetésére.

“Kis lépéseket teszünk, és Franciaország nagyobbakat is tett, mint a többi ország, de ezek a kis lépések vajon elegendők-e. A válasz az, hogy nem” – tette hozzá.

“Tizenöt hónap alatt a kormány többet tett, mint bármely más kormány ugyanennyi idő alatt” – reagált néhány órával később Emmanuel Macron a szénerőművek bezárását és az energetikai átmenetet megemlítve.

“Egy XXI. századi társadalmat kell felépítenünk, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, méltó módon élhet egészséges környezetben, egészséges élelmiszereket fogyasztva. Ez egy olyan harc, amely nem egyik napról a másikra valósul meg. (…) Olyan munkát igényel, amely folytatódik, és elköteleződést azon az alapon, amelynek állandóságára ígéretet tettem a franciáknak” – hangsúlyozta a francia elnök.

Miközben Nicolas Hulot miniszteri tevékenységének 15 hónapja alatt sikerült győzelmeket is aratni, például elérte a nyugat-franciaországi Notre-Dame-des-Landes település közelébe tervezett nemzetközi repülőtér projektjének feladását, más kérdésekben elbukott és kénytelen volt kompromisszumokat kötni, így az atomenergia vagy a glifozát tartalmú növényvédő szerek ügyében.

A hír nyomán több mint 2 százalékkal drágult az Électricité de France (EdF), francia állami energiaszolgáltató konszern a párizsi tőzsdén. Hulot többször is kiállt amellett, hogy az EdF-nek meg kell kezdenie az általa üzemeltetett 58 atomreaktor egyharmadának felszámolását, hogy csökkentse az áramtermelésben a nukleáris energia 75 százalékos részarányát.

A franciák egyik kedvencének számító 63 éves kalandvágyó televíziós személyiség Magyarországon is vetített Ushuaia expedíció című természetfilm-sorozata 1987 óta fut a TF1 kereskedelmi televízióban. A műsor az eredetileg sajtófotósként indult  műsorvezetőt Franciaország egyik legbefolyásosabb személyiségévé tette a környezetvédelem terén. A 2012-es elnökválasztáson a Zöldek színeiben jelöltette magát, majd az előző államfő, a szocialista Francois Hollande környezetvédelmi “különtudósítójának” nevezte ki a szenvedélyes környezetvédőt, mielőtt Emmanuel Macron meggyőzte, hogy fogadja el a környezetvédelmi tárca vezetését.

Miniszterként Hulot többször bírálta az EdF atomenergetikai stratégiáját, arra szólítva fel a vállalatot, hogy fektessen be többet megújuló energiaforrások kiaknázásába. Emmanuel Macron francia elnök a választási kampányban azt ígérte, hogy 2025-re 50 százalékra csökkentik az atomenergia részarányát az áramtermelésben, de Hulot tavaly év végén elismerte, hogy nem lehet betartani ezt a vállalást. Az új nukleáris tervet várhatóan a jövő év elején hozzák nyilvánosságra.

Benjamin Griveaux kormányszóvivő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Hulot elfelejtve az udvariassági szabályokat, nem értesített senkit a bejelentés előtt a döntéséről, ugyanakkor az elvégzett munkaért elismerését fejezte ki. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hulot “büszke lehet a munkája mérlegére”. Az Elysée-palota szerint “lesz kormányalakítás, de nem azonnal”, s Hulot utódának megtalálására néhány napot várni kell.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: twitter.com, ahol Nicolas Hulot még miniszter)

Kommentek

Kommentek

02 comments on “Lemondott Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter

  • Cohn-Bendit: mi lesz, mi nem lesz? — Francia politika , Direct link to comment

    […] Miután lemondott a népszerű Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, nem egy csendes kormányátalakítás jött. Először Daniel Cohn-Bendit neve merült fel, mint lehetséges utód, majd Emmanuel Macron kinevezte François de Rugy házelnököt (!). Aztán felröppent annak a lehetősége, hogy Cohn-Bendit esetleg a Macron-párt EP-listavezetője lehet. Lesz? […]

Comments are closed.