Miért nem a Nupes profitál a nyugdíjreformból? A Quatennens-ügy mint tünet

Pár héttel ezelőtt kiviharzott egy tévéstúdióból Jean-Luc Mélenchon – az adás végén egy radikális baloldali (LFI-) képviselő, Adrien Quatennens ügyéről kérdezték. Mutatom a videót, és mondom, miért szimbolikus. Azért, mert egy hosszú hónapok óta tartó feszültség tünete, és egyelőre nem látszik ennek a feszültségnek a feloldása. Ha ezt a feszültséget megértjük, akkor megértjük azt is, hogy miért a Nemzeti Tömörülés, és miért nem a baloldali pártszövetség, az LFI-ből, a zöldekből és a szocilistákból álló Nupes profitál a nyugdíjreform körüli felfordulásból.

A Quatennens jelenség mint tünet

Hosszú hónapok óta belső feszültségek terhelik a radikális baloldali Lázadó Franciaország (La France insoumise, LFI), s vele a baloldali összefogás sorait. A vita egyik tárgya a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés. Nem elvi, hanem gyakorlati síkon. Az LFI egyik képviselőjét, Adrien Quatennens-t ugyanis egy ilyen ügyben ítélték el, miután elismerte, hogy felpofozta a feleségét. A vita arról szólt, hogy ezt hogy kell kezelni. Mi legyen Quatennens politikai jövője?

Ezernél is több aktivista tiltakozott nyílt levélben, amikor az LFI vissza akarta engedni a bántalmazást elismerő, jogerősen felfüggesztett börtönt kapó Quatennens-t a parlamenti frakcióba (ez azóta meg is történt, a Nupes-partnerek nem voltak elégedettek a dologgal). A tiltakozás nagyságrendje és a nyilvánosság sem meglepő. A pártok a lehető legritkábban szeretik kivinni a belső vitáikat a nyilvánosságba, de ez az eset az LFI alapvető értékeit érinti. Az ügy megrengette a radikális baloldali mozgalmat, sőt, feszültségeket okozott az összefogásban, a Nupesben is. Két valóság áll egymással szemben: egy párt, amely kommunikációjában az áldozatok mellé áll – és egy párt, amely a gyakorlatban továbbképzésekkel kezeli a családon belüli erőszakért elítélt képviselő ügyét.

A konfliktusos stratégia

A vita azonban nemcsak ideológiai. Az illető képviselő ugyanis a vezér-elnökjelölt Jean-Luc Mélenchon védence. Mélenchon továbbra is erősen támogatja, úgy ítéli meg, megkapta a büntetését, tovább kell lépni. Így a vezért is érik kritikák. Egyébként nemcsak a Quatennens-kérdés kezelése, hanem például a párton belüli demokrácia (vagy annak hiánya), és a radikális baloldal által követett politikai stratégia ügyében is. Az ilyen viták természetesen nehézzé teszik, hogy egy párt hatékony üzeneteket legyen képes megfogalmazni, esetleg a saját témáit a politikai napirendre pakolja. Ha azt kérdezzük, hogy a francia baloldal miért nem tud profitálni a nyugdíjreformból, akkor részben ezért nem.

De van itt más is: a radikális baloldal a nemzetgyűlési vita során tanúsított magatartása ugyancsak belső vitákat okozott (vélhetően ennek oka és része volt Mélenchon csökkenő belső legitimációja). Mennyi módosító javaslat kell? Akarjon-e a baloldal elérni a 64 éves nyugdíjkorhatárról rendelkező 7. cikkig, vagy ne? Akarjon-e erről szavazást a vita lezárásáig, vagy ne? Ezeket az LFI- és Nupes-vitákat részben a nyilvánosság előtt nézhettük végig. Márpedig aki kiviszi a vitáit a nép elé, az általában nem tud egységes, megbízható szereplőként fellépni.

Volt persze amögött politikai koncepció, hogy Mélenchon (aki nem képviselő) konfliktusos stratégiát érvényesített. A politikus meggyőződése, hogy egy politikai közösség akkor lesz látható, akkor tudja eljuttatni az üzeneteit, ha konfliktusokat szít, erősít fel (és elvben a baloldal számára a nyugdíjreform által is megjelenített osztálykonfliktusok különösen termékenyek, mobilizáló erejűek lehetnek). Ugyanakkor a nemzetgyűlési vita stílusa és radikalizmusa sokakat meglepett. (Ahogy Bruno Jeanbart közvélemény-kutató állította tavaly: a baloldal számára mindig nehéz nyerni, ha a radikális baloldal vezeti; s könnyű belátni, hogy miről van szó: a radikalizmus sokakat riaszt.) A Nemzeti Tömörülés nyakkendős-tiltakozós stratégiája sokkal hatékonyabbnak bizonyult a közvélemény-kutatások szerint, pedig sokkal kisebb erőfeszítéssel járt. (Ez a hatás két síkon is érezhető: hatékonyabbnak érzik a franciák a Nemzeti Tömörülés munkáját a nyugdíjreform kapcsán, és Marine Le Pen elnökválasztási száma is sokat javultak.)

Közös lista vagy külön lista?

Ezek a viták hatással lehetnek a jövőre is. 2024 nagy kérdése a Lázadó Franciaország és a baloldal többi pártja (főleg a zöldek-EELV, illetve a Szocialista Párt, a PS) számára az, hogy együtt vagy külön listán indulnak neki az európai parlamenti választásnak. Belpolitikai megfontolások, a vizuális, összeadott eredmény szólhat a közös indulás mellett, mert egy egységes győzelem máshogy néz ki, mint ha össze kellene fejben adogatni a baloldali szavazatokat, és úgy lenne jó az eredmény. Ám erős ellenérv, hogy éppen Európa kérdésében nincs egyetértés a baloldali pártok között, s természetesen más EP-frakciókban is foglalnának majd helyet.

Az LFI számára különösen fontos lenne összefogni, másképpen fogalmazva gondoskodni a tartós dominanciáról a kisebb partnerek felett. A zöldek új vezetője, Marine Tondelier mindenesetre határozottan képviseli a “nem” álláspontját ebben az ügyben. A szocialisták hezitálnak, tárgyalni szeretnének, de közös programot alkotni aligha lesz könnyű. Az álláspontok a zöldek föderalizmusától az LFI kemény szuverenizmusáig terjednek.

Kicsi az esélye van annak, hogy a hatalomtechnika lekerüljön a napirendről. Párizs már 2027 lázában ég, és természetesen a baloldal is a következő elnökválasztás fényében értékeli a helyzetét. Már csak azért is, mert Macron elnök nem indulhat újra, ellentétben Marine Le Pennel, aki az elmúlt hónapokban sokat erősödött. Olyannyira, hogy egy most vasárnapi választáson 55-45 arányban győzné le a hivatalban lévő elnököt.

2027-re gyúrva

Míg a nyilvánosság Adrien Quatennens ügyét rágja, az LFI-n belül minden bizonnyal ugyanennyit beszélnek François Ruffin személyéről is, akinek a neve időről időre felmerül, közvélemény-kutatásokban is, mint a radikális baloldal lehetséges elnökjelöltje (igaz, ő maga nem túl lelkes ettől, de hát nem is négy évvel az események előtt kell bejelentkezni…). Jean-Luc Mélenchon is megemelte egy tweetben Ruffint. Közben maga kitartóan állítja, hogy nem akar különösebben újraindulni – az egy más kérdés, hogy az aktivitása alapján ezt nehéz elhinni neki. Valójában sem Ruffin, sem más nem emelkedik egyértelműen ki a baloldali mezőnyből. Ha Mélenchon Jacques Chirac, akkor… nincs Nicolas Sarkozyje. És hát ha Ruffin, ha nem Ruffin, minden LFI-s jelöltnek ott a két potenciális megoldandó probléma, mint Mélenchonnak. 1.: a Nupes-partnerekkel is el kell fogadtatnia magát, programját, 2.: minden LFI-s jelölt radikális jelölt, ami limitálja a szavazatszerző képességet.

(Kiemelt kép: Adrien Quatennens. Készítette: Jean-Luc Hauser, 2017. Elérés: Wikimedia Commons.)

Kommentek

Kommentek